Magyari Péter

Magyar Nemzet: A Gazprom magának tölti a magyar tárolókat

Sokkal több a gáz az országban mint tavaly ilyenkor, de nem nyúlhatunk hozzá.

Magyari Péter
gazdaság

Kim Dzsungun: Trump drágán megfizet ezért

Elmebajos vén trottynak nevezte közleményében az amerikai elnököt.

Magyari Péter
külföld

Kinevetett a biztonságért felelős brüsszeli biztos, amikor Sorosról kérdeztem

Julian King azt állította, hogy a magyar politikusok nem is hozták szóba az amerikai milliárdost budapesti tárgyalásain. Pedig határvédelmi ügyekben King az illetékes brüsszeli főbürokrata.

Magyari Péter
eu

A gőgös giccs miatt lehetett kínos a Fidesznek a Felcsútra merészkedő delegáció

Aligha volt okuk a 18-as választás, vagy valami brüsszeli vizsgálat miatt aggódni. A kisvasútnál tett látogatás a látszat miatt lehetett kínos nekik inkább. Nehéz ezután arról beszélgetni, hogy Magyarországon minden oké.

Magyari Péter
publicisztika

A Roszatom képtelen volt időben bizonyítani, hogy biztonságos atomerőművet árul

Finnországban pont olyat akarnak építeni, mint Pakson, de az ottani hatóság szerint hiányosak és silányak a terveik. Legalább egy évvel el kell halasztani az ottani építkezést. Itthon a kormány inkább sürgeti a beruházást.

Magyari Péter
gazdaság

Orbán: Kérem, ne a hatalomért és a pénzért politizáljanak!

Ezt az ellenzéknek mondta. Nagyon fél, hogy megerőszakolják a nyugatiak a magyarokat. Vona szerint Orbánnak csak 3 dolga maradt: foci, szotyi, kisvonat.

Magyari Péter
POLITIKA

Szabálytalan a kétharmad: rengeteg munkahelyen találtak problémákat

A munkaügyi ellenőrzésen a cégek 68 %-a elbukott. Feketemunka, csúszó fizetések, ki nem adott pihenőidő voltak a leggyakoribb gonsok.

Magyari Péter
jog

Svédország egy nagy hadgyakorlattal válaszolt az orosz hadgyakorlatra

19 ezer katonával szimulálják, hogy megtámadják Gotland szigetét.

Magyari Péter
külföld

Egy "kifinomult fradista állat" veszi át az üldözött keresztények ügyét a kormányban

Már meg is van az új vezető, Azbej Tristan személyében.

Magyari Péter
POLITIKA

Azért nem enyhít (mégsem) a lex CEU-n a kormány, mert Merkel beszólt kvótaügyben

Az ATV úgy hallotta, hogy minden mindennel összefügg.

Magyari Péter
POLITIKA

Meghalt Grant Hart, a Hüsker Dü dobosa

Egyik alapítója volt a 80-as évek nagy hatású zenekarának.

Magyari Péter
GYÁSZ

Meghalt Frank Vincent, aki Tony Soprano legfőbb riválisát játszotta

Scorsese több filmjében is maffiózót alakított, például a Nagymenőkben és a Kaszinóban is.

Magyari Péter
GYÁSZ

Hivatalos: Gulyás Gergely a Fidesz új frakcióvezetője

A Velencei-tó partján emelték pajzsukra a kormánypárti képviselők.

Magyari Péter
POLITIKA

Strasbourgba küldte a kormány Osztolykán Ágnest

A volt LMP-s képviselőt az Európa Tanácshoz nevezték ki diplomatának.

Magyari Péter
politika

Észak-Korea: Nincs szükség Japánra, úgyhogy elsüllyesztjük

Az USA-t pedig hamuvá változtatnák. Atomcsapásokkal fenyegetnek az ENSZ BT legújabb szankciói nyomán.

Magyari Péter
külföld