A rendszerváltás óta nem látott tömeg tüntetett a korrupció-ellenes törvényeket elmaszatoló kormány ellen. Hat nyugati ország és az EU is azt követeli, hogy vonják vissza az intézkedéseket.
Putyin azért jön, hogy megmutassa, hogy a NATO és az EU területén is pompával fogadják. Orbánnal most közös érdeke a nyugati szövetségi rend bomlasztása, de ha ez megtörténne, akkor Magyarországra ismét a szolgaság vár.
A 2017 – Háború Oroszországgal szerzője szerint magyar fegyverekkel kellene segíteni az ukrán hadsereget, és reális, hogy Putyin tudatosan küldi a menekülteket Európára.
Már két éve más a hivatalos formája, mint amit a törvény előír.
A 2017: Háború Oroszországgal című regény egy szenvedélyes kirohanás és rémisztő fenyegetés egyszerre. A szerző egy brit főtiszt, aki szerint Oroszország halálos fenyegetést jelent Európára, és a magyarok Moszkva szekerét tolják.
A 2013-as rezsicsökkentés kezd kifulladni.
Az esztergomi Béke Angyala emlékmű avatásán katonai díszőrség mellett Völner Pál államtitkár is beszédet mondott. Az orosz külügyminiszter szép szavakkal köszönte meg.
Egyelőre semmit sem tudni a szörnyű baleset okáról. A cég saját a szervizében szokta a buszaik műszaki vizsgáit intézni.
Ma kezdődik a MAL munkatársainak másodfokú tárgyalása. Egy szakértő most arra hívja fel a figyelmet, hogy már 2008-ban is készültek fotók, amelyeken látszott, hogy baj van.
Benoit Hamon nyerte az első fodulót. Egy riválisa maradt, a tőle jobbra álló Manuel Valls, volt miniszterelnök.
Az eddigi polgármester felesége lett a falu első embere, független kihívóját 7 szavazattal múlta felül.
23 embert még mindig keresnek a romok között. A mentők szerint van rá esély, hogy találnak életben maradtakat.
138 ezer kell 30 nap alatt, 35 ezer lett 3,5 nap alatt.
Az álhírek kigyűrűztek a Kárpátokon túlra, és izgalmat keltenek.