Magyari Péter

Dorina arra kéri a cigányokat, hogy ne adják el a szavazatukat

A Dikh TV kampányklipjében sokan meg is ígérik, hogy nem tesznek ilyet.

Magyari Péter
POLITIKA

Ivanka Trump mögé beültették az észak-koreai katonai titkosszolgálat volt főnökét

Az olimpia záróünnepségén történt.

Magyari Péter
külföld

Tirolban tarolt a Néppárt

Magyari Péter
külföld

61,35%-os részvétel fél órával zárás előtt Hódmezővásárhelyen

Teljesült Márki-Zay Péter független jelölt első kívánsága.

Magyari Péter
politika

Li Sufu kínai autómágnás megvette a Daimler tizedét

Ezzel a Mercedes autókat gyártó cég legnagyobb tulajdonosa lett.

Magyari Péter
gazdaság

Már 57 százalék feletti a részvétel Hódmezővásárhelyen, Márki-Zay szerint 60 százalék felett van esélye győzni

Nagyon izgalmas. 7-ig lehet még szavazni.

Magyari Péter
politika

Egy új izraeli törvény elleni tiltakozásul bezárták a Szent Sír-templomot Jeruzsálemben

Az egyházi javak államosításának terve ellen tiltakoznak a keresztények. Szerintük rasszista törvényt akarnak elfogadni.

Magyari Péter
külföld

Idén már két terrortámadást akadályoztak meg a francia nyomozók

Az egyiket egy sportlétesítmény, a másikat járőrök ellen tervezték.

Magyari Péter
Terrorizmus

Török kérésre a cseh rendőrök elfogták a szíriai kurdok egyik legfőbb vezetőjét

Szaleh Muszlim a múlt héten Brüsszelben még sajtótájékoztatót tarthatott. Erdogan 1 millió dollár jutalmat ígért érte.

Magyari Péter
külföld

Már minden második ember szavazott Hódmezővásárhelyen, óriási a részvétel

Délután 3-ig a választópolgárok több mint 49%-a vett részt a polgármester-választáson. Időközin ez nagyon magas részvételnek számít.

Magyari Péter
politika

Lefújták a kivégzését, mert az apja megbocsátott

Texasban olyan történt, mintha egy ókori monda elevenedett volna meg.

Magyari Péter
bűnügy

A keletiek a feltételekhez kötött pénzt, a nyugatiak a brit tagdíj kipótlását nem fogadják el

Már az EU-csúcs kezdete előtt minden reformtervre jut legalább három makacs ellenálló a miniszterelnökök között.

Magyari Péter
eu

A vásárhelyi szégyenlistára ráraktak egy 92 éves pedagógust, akit a fideszes jelölt két éve még személyesen köszöntött fel

Vári Ernő egykori iskolaigazgatónak az volt a bűne, hogy elment két lakossági fórumra.

Magyari Péter
politika

Szórólapon gyalázzák a tanárt, a taxist és a zsidókat, mert támogatták Lázár Jánosék riválisát

Elképesztő reklámmal mentek rá Márki-Zay Péter támogatóira Hódmezővásárhelyen.

Magyari Péter
POLITIKA

Muminbotrány ingerli a japán fiatalokat

Az egyetemi felvételin megkérdezték, hogy hol laknak a a muminok. Már a finn külügyminiszter is megszólalt az ügyben.

Magyari Péter
külföld