A háta mögött egyeztek meg a tanárok deportálásról.
Minden főtisztet megbüntettek volna, akik a 81-es rendkívüli állapot katonai tanácsának tagjai voltak. Azokat is, akik nem akartak tagok lenni.
Különleges személyes adattal való visszaélés és jogosulatlan tiltott információgyűjtés miatt.
"Ebben az ügyben, tetszenek majd látni, lesznek még olyan meglepetések, amelynek Kósa úr körei nemigen fognak örülni."
A Budapest Airport szerintük cinkelt pályázattal vette el a helyüket. A reptér tagad.
Nem lehet szűkíteni a hozzáférést, és ez nagyon idegesít egy csomó embert.
Julia Bogdanovának szóltak az emberei, hogy nem megy a tűzjelző, mégsem intézkedett.
Arról írt, hogy az emberek összekapcsolását rossz dolgokra is lehet használni. Most azt mondja, csak provokálni akarta a munkatársait.
Kettőezren vannak.
A parlament feloldotta a tiltást, mert ártott a gazdaságnak.
Nem lesz otthon a választás napján? Ha jövő péntekig szól, akkor szavazhat máshol is.
Sikerült arra a napra szervezni a jubileumot, amikor a pártus herceg kereszthalált halt azért, hogy ne legyünk bevándorlóország.
1,6 millió diáknak kell újraírnia a matekot és a közgazdaságtant, mert a vizsga előtt kiszivárogtak a kérdések.
A Honvédkórházban nem vették komolyan a háziorvos beutalóját. Vérmérgezése volt a betegnek, másnap életét vesztette.
Legalább 2 milliárd forintot kapott a magyar adófizetőktől a Németországban élő zenész, most megnézhettük, hogy mire ment el ennek a kétharmada.