Azt akarta a magyar állam kimondatni, hogy elcsalták a szavazást a hetes cikkely szerinti eljárás megindításakor. Éppen Szájer József vetette fel elsőként ezt a problémát. Az ítéletet előkészítő szakvélemény szerint nem csalták el.
Február 10-től érvényes az új szabály. A szék alá pakolásért nem kell pótdíjat fizetni.
Különben nem érnek időben a fa alá.
Egymás után két éjszaka is nagy csoport fegyveres támadt százezres településekre.
Múzeummá alakítanák a villát, ahol a Gyűrűk Ura készült.
Van olyan ember, aki tavaly 9 milliót adott nekik, ez a legnagyobb támogatás, amit párt magánszemélytől kapott.
Még a lengyel kormány is támogatta a besorolás enyhítését, de ebben az ügyben Budapest Pekinggel és Moszkvával tartott.
Molly Gibsont 1992-ben fagyasztották le, mint embriót. Egyéves volt akkor a nő, aki most világra hozta.
A külügyminiszter alá tartozik az Információs Hivatal, amelynek illett volna tudnia arról, hogy egy magas rangú magyar politikus mibe keveredett.
Ki, hol mennyi halat foghat januártól a Brit-sziget körül? Látszólag ezen megy a legnagyobb vita most, pontosan egy hónappal az érvényes EU-brit együttélési szabályok lejárta előtt. A háttérben azonban van egy nagyobb bökkenő is, ami még általánosabban szól a brit szuverenitásról, mint a tengerek használatának joga.
Folyamatosak az egyeztetések Brüsszel és Budapest között 6000 milliárd forint lehívásáról. Ez az a pénz, aminek elmaradása Orbán szerint nem okozna veszteséget Magyarországnak.
Ragaszkodnak a vétóhoz, amíg a többi 25 ország nem engedi el a jogállamisági mechanizmust. Azt állítják, hogy Merkel a nyáron átverte őket, bár ennek a nyilvános dokumentumokban nincs nyoma. Jogi kifogásaik is vannak, de lényeg nem itt van. A fő kérdés valójában az, hogy az EU-nak el kell-e viselnie, ha tagállamaiban egypártrendszer épül.
Annyira kevesen vannak az idős otthon dolgozói, hogy koronavírusos ápolók látják el a koronás betegeket. A helyiek beszámolói szerint a munkakörülmények szinte elviselhetetlenek az intézményben.
Mindannyian a 2016-os puccskísérlet részesei voltak a vád szerint.
7 millió éves koponyája alapján a legrégebbi embermaradványnak hitték. A combja most elárulta, hogy inkább majom lehetett.