Magyari Péter

Navalnij nagyjából felépült

Ismét rendesen étkezik, és a családjával is kommunikálhat - jelentette be a börtönparancsnokság.

Magyari Péter
külföld

Kis híján átnyomtak a szocialisták egy kormányt megbélyegző szöveget a parlamenten

Egy politikai nyilatkozat indoklásában rejtették el a kritikus mondatokat. Egy fideszes többségű bizottságon simán átment a szöveg, a következőn egy szavazaton múlt a siker.

Magyari Péter
POLITIKA

Kikészítették az ovisok a túszejtőt

Eltérített egy dél-karolinai baka egy iskolabuszt, de amikor a gyerekek faggatni kezdték, nem bírta a nyomást, és inkább leszállt.

Magyari Péter
bűnügy

Hadházy szerint erős túlzás, hogy Szijjártó repülővel ment Pozsonyba

Hétfőn még arra hívta fel a figyelmet, hogy Mészáros Lőrinc naponta repült Eszékre. A független képviselő érthetetlennek tartja, hogy minek ennyit költeni ilyen rövid utakra.

Magyari Péter
POLITIKA

Amerika engedett az oroszokkal vívott gázvitában

A Biden-kormány enyhített a nagy orosz - német gázvezeték építőire kivetett szankciókon. A kijevi kormány szomorú, a berlini és a moszkvai viszont elégedett. A fordulat megkönnyebbülést hozhat a Mol-nál is.

Magyari Péter
külföld

Gázai konfliktus: az arabok elkezdtek tűzszünetről beszélni

A bombázások és a rakétázások csütörtök hajnalban sem csitultak, de az egyiptomi kormány szerint már van egy terv a harc befejezésére.

Magyari Péter
háború

Ingyen mutogatja a titánbuzogányát, hosszú sorok kígyóznak előtte

Solomon Leyva gondolt egyet, és a féltve őrzött természeti csodáját kirakta egy elhagyatott benzinkúthoz. Beindult a közösségi média, és összegyűlt a tömeg.

Magyari Péter
BOTANIKA

Kifizették a zsarolókat, mert elfogyott volna a benzin Amerikában

4,4 millió dollár váltságdíjat fizetett a keleti part nagy olajvezetékét üzemeltető cég a DarkSide név mögött megbúvó hackereknek.

Magyari Péter
bűnügy

Isztambul helyett Portóban lesz a BL-döntő

Két angol csapat játszik egymás ellen, és a brit szurkolóknak karanténba kellett volna vonulniuk egy törökországi látogatás után.

Magyari Péter
futball

Százmillió euróra büntették a Google-t Olaszországban

Nem engedett beszállni egy olasz alkalmazást az Android Autóba.

Magyari Péter
gazdaság

Kivonultak a fideszesek a belügyminiszter beszámolójáról

Nem Pintér Sándorral, hanem Korózs Lajossal van bajuk, de az eljárás így is rendkívül szokatlan.

Magyari Péter
POLITIKA

Karikó Katalint a Karmelitában köszöntötte a kormányfő

Orbán Viktor kifejezte elismerését és nagyrabecsülését.

Magyari Péter
POLITIKA

Passzolgatják egymást közt a nyomozó hatóságok a túlárazott maszkgyártó gép ügyét

Hádházy Ákos független képviselő tett feljelentést még tavaly év végén. A NAV nyomozói látják a problémát, de inkább visszadobták a rendőröknek az ügyet.

Magyari Péter
POLITIKA

144 ezren kapnak ajánlatot Pfizerre

Aki március elejéig regisztrált oltásra, annak SMS-ben felajánlják a népszerű vakcinát.

Magyari Péter
járvány

Ha eddig nem vett bitcoinért Teslát, akkor most már nem is fog

Két hónapig sem élt a lehetőség, Elon Musk környezetvédelmi megfontolásból máris visszavonta.

Magyari Péter
gazdaság