Magyari Péter

Vádat emeltek egy német férfi ellen, aki átadta az oroszoknak a Bundestag épületének tervrajzát

Még 2017-ben segítette az orosz katonai elhárítást a rajzokhoz.

Magyari Péter
külföld

A csalók új telefonos trükkje: Fizessen most, vagy rendőrökkel megyünk ki

Utalást követelnek, ügyiratszámra hivatkoznak, lefoglalással fenyegetőznek. Főleg idős áldozatokat keresnek.

Magyari Péter
bűnügy

Milliószámra árulnak AstraZeneca vakcinát európai kormányoknak a feketepiacon

Német, cseh és olasz politikusok is elismerték, hogy megkeresték őket. Az EU-s ár négyszereséért kínálják, de sokkal többet, mint amennyit a cég eddig leszállított.

Magyari Péter
járvány

Szél Bernadett megkérdezte Orbánt, honnan veszi, hogy a kormánykritikus sajtó piaci részesedése 50% felett van

A kormányfő nevében érkezett válaszban nincs erre válasz.

Magyari Péter
POLITIKA

Gázra állítják át a Mátrai Erőművet 2025-ben

Leállnak a lignit elégetésével.

Magyari Péter
gazdaság

A bankok vezetői nem szeretik, hogy az alkalmazottaik otthonról dolgoznak

A tech-cégeknek viszont nincs ezzel bajuk, sőt. A vakcina utáni világról van már szó.

Magyari Péter
gazdaság

Verne regénybe illik, ahogy Vidam Perevertilov túlélte a Csendes-óceánt

A litván hajógépész Tauranga és a Pitcairn-szigetek között esett a tengerbe. 16 órán át kapaszkodott egy elveszett bójába.

Magyari Péter
külföld

Orbánt diktátorozó példamondatokat kapott Varga Judit, amikor Brüsszelben franciát tanult

Többek között ezzel érvelt az igazságügyminiszter, amikor Franz Josef Strauss lányának magyarázta, hogy a libeárlis véleménybuborék hová juttatta Európát. A bajor EP-képviselőt azonban nem győzte meg, egymás szavába vágtak vitájuk végén, ami eredetileg a jogállamisági mechanizmusról szólt.

Magyari Péter
eu

Összehívott a külügy 100 országból 100 embert, akik egy héten át egy teremben ülnek

Idén is megtartották a nagykövetek értekezletét a Bem téren, a fél kormány előad a világ minden tájáról hazarendelt diplomatáknak. Karanténozni, tesztelni nem volt kötelező. Orbán Viktor viszont kihagyta a programot.

Magyari Péter
POLITIKA

Hétfő este az orosz földgázról beszélgetünk

Megvitatjuk, hogy ki áll nyerésre az Európa energiaellátásáért folyó harcban. Online kövessenek!

Magyari Péter
érdekes adat

Jött EU-s pénz a covid ellen, csak a kormány nem beszél róla

Visszatérő panasza volt tavaly a magyar kormánynak, hogy az EU nem segít semmit a járvány elleni védekezésben, csak Kína és a Türk Tanács. Közben százmilliárdokat hívott le a kormány Brüsszeltől védekezésre.

Magyari Péter
eu

Egy holland bíróság betiltotta a kijárási tilalmat

Az ítélet szerint azonnal fel kell oldani az éjszakai korlátozást.

Magyari Péter
járvány

Új választást ígér a mianmari hadsereg

A bejelentést a Facebookon is élőzték, annak ellenére, hogy a Facebookot letiltották az országban.

Magyari Péter
külföld

Kulcsfontosságú francia vállalatok rendszereit törték fel, az elhárítás orosz támadásra gyanakszik

A Total, az EDF és a Thales rendszerébe is bejártak három éven át.

Magyari Péter
külföld

Lendületet vettek a fideszesek kizárásáért szervezkedők a néppártban

Bevezetnék, hogy a parlamenti frakció csoportosan is kirakhasson képviselőket, ne csak egyenként.

Magyari Péter
politika