Magyari Péter

Még öt vagyonkezelő közérdekű alapítványt hoz létre a kormány

Egyenként legalább 600 millió forintos vagyonnal indulhatnak. Törvényben rögzítenék, hogy a közalapítványok érinthetetlenek maradjanak egy kormányváltás esetén is. Az MSZP előírná legalább a közbeszerzési kötelezettségüket,

Magyari Péter
POLITIKA

Szárnyas étteremmé alakítottak át a járvány miatt földön veszteglő repülőgépeket Ázsiában

Szingapúrban és Japánban is van rá érdeklődés, az első osztályon 165 ezer forint egy menü.

Magyari Péter
járvány

Nem csokinyuszinak, hanem Kelet-Magyarország áramhálózatának örülhet ezen a húsvéton Mészáros Lőrinc

Megvette az E.on-tól a Titászt, így immár 760 ezer előfizetőhöz juttathatja el az elektromos áramot.

Magyari Péter
gazdaság

Egy békés tüntetés köztiszteletben álló szervezőit ítélték el a népköztársaság bírái Hongkongban

Bűnösnek találták Martin Lee-t, a demokráciát óvó mozgalom 82 éves vezetőjét is.

Magyari Péter
külföld

Előkerült A gyűrűk ura szovjet tévéfilmváltozata

Nem Peter Jackson fogott elsőnek kamerát és színészeket, hogy mozgóképre vigye Tolkien történetét, hanem egy leningrádi tévéstúdió munkatársai. Az eredmény mai szemmel megdöbbentő lett.

Magyari Péter
FILM

Irodaházi lövöldözés volt Kaliforniában, egy gyerek is van az áldozatok között

Két héten belül ez a harmadik eset, hogy valaki látszólag ok nélkül emberekre lövöldözik az USA-ban. Ezúttal négyen haltak meg, az elkövetőt elkapták, megsebesült.

Magyari Péter
bűnügy

A keleti vakcinák miatt nem lehet eldönteni, a legrosszabbak vagy a legjobbak vagyunk-e

Március közepére Magyarországon halt meg a második legtöbb koronavírusos ember a világon lakosságarányosan. Ugyanakkor itt lett a második legmagasabb a beoltottak száma az EU-ban. A keleti vakcinák beszerzése kellett ahhoz, hogy az első tragikus adat mellé a pozitívat is oda lehessen tenni.

Magyari Péter
járvány

Budapesten hozná össze Orbán az olasz és a lengyel jobboldalt

Salvini és Morawiecki csütörtökön idejönnek, hátha sikerül kibékíteni őket, és közös EP-frakciót szervezni vwlük. A lengyeleknek eddig túl putyinisták voltak az olaszok.

Magyari Péter
eu

Egy friss kutatás szerint újra a Jobbik a legnépszerűbb ellenzéki párt

A Civitas Intézet felmérése szerint a Fidesz egyértelműen népszerűbb az ellenzéki pártoknál. Ha nem lenne összefogás, akkor az ellenzéki oldalról csak a Jobbik, a DK és a Momentum jutna be a parlamentbe.

Magyari Péter
POLITIKA

Tibeti zászlókkal és az ujgurok szenvedéseire emlékező felirattal várja az I. kerület a kínai főkatonát

A kínai honvédelmi miniszter a szomszédos múzeumba megy, úgyhogy látnia kell a tiltakozást. Az önkormányzat a magyar és a pekingi kormányt is kritizálja a gesztussal.

Magyari Péter
POLITIKA

Merkel a brit mutánsról: Ez egy új járvány

A német kormány célja, hogy hetente egyszer ingyen tesztelhessen az, aki még nem kapott oltást.

Magyari Péter
külföld

Pert nyert a LEGO az EU egyik szerve ellen

Nem akarták levédeni az egymásba pattintható tégláikat. Az EU bírósága viszont kimondta, hogy a forma levédethető.

Magyari Péter
eu

Megbüntették a magyarozó román szurkolókat

Bő egy éve, a Ploiesti - Sepsi meccsen szidta a magyarokat a hazai tábor. Most pénzbüntetést kapott a csapat.

Magyari Péter
jog

Nem bírják fizetni a kórházak a beszállítókat

Februárban 3400 millió forinttal nőtt az egészségügyi intézmények tartozása.

Magyari Péter
Egészségügy

Először kóstoltak űrbort francia ízlelők

"Talán mintha kicsit gyorsabban öregedne" - vélekedtek.

Magyari Péter
TUDOMÁNY