Hozzá kerülhet a Csíki Sört gyártó cég is.
Az Iszlám Állam nevében.
A tesztet otthon is el lehet végezni.
A Moszkvának és Pekingnek kedvező döntések szerinte nem ad hoc lépések, elszólások.
Fióktelep nyitásáról van szó, nem pedig leánybankról, vagyis a Revolut nem igényelne magyar banki licencet.
Ez egy létező dolog.
Izrael kedden elrendelte három kórház kiürítését is Gázában.
A rendkívül veszélyes, ötös kategóriájú Milton hurrikán nem sokkal azután érkezik, hogy a négyes kategóriájú Helene pusztított a környéken.
Deryck Whibley szerint volt felesége, Avril Lavigne világított rá, hogy ami hosszú éveken át történt, az szexuális bántalmazás volt.
Hogy ezek csirkék vagy baglyok, az nem derült ki. De legalább időben felismerte, hogy bármelyik is, ahhoz „kitartásra” van szükség.
Az EU-ban Magyarország az egyik utolsó, ahol vénykötelesek a sürgősségi fogamzásgátló tabletták.
Két rakétának sikerült áttörnie a légvédelmet.
Egy hangfelvétel szerint pedig lehetett köztük olyan vietnámi, aki nem hagyta el az Európai Unió területét.
De több az egészségügyi problémájuk, mint a korábbi generációk tagjainak.
Lehet, hogy ma még fázol, de csütörtökön 27 fok is lehet.