Mészáros Juli

Vádat emeltek Nick Reiner ellen szülei meggyilkolása miatt

Rob Reiner rendezőt és feleségét vasárnap találták holtan otthonukban. A vád szerint három gyerekük közül az egyik késelte őket halálra. Ha bűnösnek találják, életfogytiglani börtönbüntetésre vagy halálbüntetésre ítélhetik.

Mészáros Juli
bűnügy

Rob Reiner az egyik legkevésbé elismert nagy rendezője volt a 80-as és a 90-es évek Hollywoodjának

Íróként és színészként kezdte pályáját, majd készített egy kultikus áldokumentumfilmet, egy kultikus ifjúsági filmet és megalkotta a tökéletes romkomot. Vasárnap találták meg a holttestét a feleségéével együtt. A gyilkossággal a rendező fiát gyanúsítják.

Mészáros Juli
KULTÚRA

„Számomra a háziasszonykodás egyik legfontosabb alapelve a kellem”

Meghan Markle életmódműsorának karácsonyi kiadásából megtudhattuk, hogy Harry herceg mikor izzad, és hogy hogyan kell ipari hulladékot átzacskózni, hogy elhitessük szeretteinkkel, az saját készítésű édesség.

Mészáros Juli
ÉLET

Ha másban nem is, abban újra hihetünk, hogy vannak még jó krimik

Három évet kellett várni az újabb Tőrbe ejtve filmre, és nem kell csalódnia annak, aki szerette az előző kettőt. Azon túl, hogy ki a gyilkos, a kérdés az, hogy mi a mítosz és mi a valóság, és hogy mi a hit és a vallás lényege.

Mészáros Juli
FILM

Szabálysértési eljárás indult Ruszin-Szendi ellen a fegyverviselése miatt

Egy ügyben a rendőrség már megszüntette az eljárást, mert kiderült, hogy Ruszin-Szendi mégsem viselt fegyvert.

Mészáros Juli
belföld

Részeg volt és unatkozott, ezért behazudta a segélyhívón, hogy baltás tömegverekedés van egy hajléktalanszállón

A férfi már korábban is többször hívta kamubejelentésekkel a 112-n.

Mészáros Juli
bűnügy

A talpig Louis Vuittonba öltözött Várkonyi Andreán csak a ruha volt 3,5 millió forint a legújabb magyar vígjáték premierjén

A táskáját és az ékszereket már meg se mertük nézni.

Mészáros Juli
DIVAT

Megjelent a rendelet arról, hogy a rendőrség veszi át a javítóintézetek felügyeletét és irányítását

A rendelet szerint a javítóintézetek irányítását a továbbiakban a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka látja el, a javítóintézetek fenntartásáról a büntetés-végrehajtási szervezet gondoskodik.

Mészáros Juli
belföld

Egy a rák kockázatát növelő gént hordozó spermadonor közel 200 gyerek apja lehet Európa-szerte

A spermájából születettek közül már négy gyerek meghalt, és csak a mutációt öröklő kisebbség kerülheti el élete során, hogy rákbeteg legyen.

Mészáros Juli
külföld

Megint kivonultak a rendőrök a Szőlő utcai javítóintézethez

A nyomozó ügyészség közölte, hogy ma tovább folytatják a megkezdett bűnügyi akciót a Szőlő utcai ügyben.

Mészáros Juli
belföld

Magyar Péter: Szombaton irány a Karmelita

„Álljunk ki közösen a gyermekek mellett!” – a Tisza elnöke tüntetést szervez Budapestre, a Deák térről sétálna fel a Karmelitába.

Mészáros Juli
POLITIKA

Akár 15 évre is lecsukhatják Balin a brit Onlyfans-sztárt

Bonnie Blue pornográf tartalmakat készített, ezzel pedig megsértette a zömében muszlim vallású ország erkölcsi törvényeit.

Mészáros Juli
külföld

Sebestyén Balázs kiakadt Karácsony Gergelyre a tűzijátékszabályok szigorítása miatt

„De a hülye kutyásoknak a hülye kutyája meg egész évben összeszarhat engem, meg ugathat egész éjjel úgy, hogy nem kéne ugatnia.” Karácsony Gergely egy Esterházy-idézettel reagált.

Mészáros Juli
főváros

Hétvégén jönnek a Geminidák, de a köd megszívat minket

Az év egyik leglátványosabb csillaghullása jön, és mi semmit sem látunk majd belőle.

Mészáros Juli
időjárás

Megpróbálták csökkenteni Bolsonaro volt elnök börtönbüntetését, káosz tört ki a brazil parlamentben

A több mint 27 év börtönre ítélt volt elnök büntetését két évre és négy hónapra csökkenthetnék, ha elfogadnák a konzevatívok törvényjavaslatát.

Mészáros Juli
külföld