A TV2 hírműsorait vezető páros nemrég levonult a képernyőről, mondván, hogy pihenni mennek, Szellő István és Erős Antónia pedig viccelődtek kicsit.
Megcsináltuk! – írta Karácsony Gergely.
Az Európai Unió egyetlen nukleáris hatalma Franciaország, Macron pedig az év elején jelentette be a „francia elrettentés új szakaszát”.
A testületi ülést megelőző belső ellenőrzést cikkünk után rendelték el.
A hétfőinél is nagyobb, akár 8-as erősségű földrengés is lehet.
Szerinte „a probléma gyökere egyértelmű”.
„És még hány ilyen van? Ki lehetne a Doge-féle takarítógép magyar megfelelője? Ránk férne.”
A magyar Punch!
Ha valaki nem tud ma telefonálni, ne a telefonjában, hanem a szolgáltatónál keresse a hibát. Már dolgoznak a probléma elhárításán.
Csőtörés miatt lezártak két sávot is az Árpád híd felé vezető részen a Pap Károly utca és a Teve utca között.
Magyar Péter hétfőn bejelent hét minisztert.
Szerinte amiket Orbán mondott, „azok bejöttek, kivéve ez a választás, ez nem jött be”.
A Fidesz bukott csepeli képviselőjelöltje arról is beszélt, hogy nem tehette közzé nyilvános Facebook-oldalán a Nagy Feró Szőlő utcai ügyben tett botrányos kijelentéséről szóló írását.
Lehetnek még mínuszok is hajnalban, de csütörtökön már húsz fokot is mérhetünk.
Eddig ő koordinálta a Tisza-szigeteket, mellette a párt alelnöke is volt.