A héten dönt a kormány az azbeszthelyzet megoldásáról.
A kedveskedőnek tűnő nyalogatásról kiderült, hogy nem minden esetben kedvességből csinálják. Sőt.
Spoiler: nem sikerült.
„Ha én lennék Szlobodan Milosevics, 1998-ban etnikai tisztogatást hajtottam volna végre Koszovóban” – közölte Snezana Paunovic.
Besnyő Dániel, az egyik legismertebb magyar fényművész cége kaphatja a megbízást az augusztus 20-i állami rendezvénysorozat megrendezésére.
Szánt szándékkal locsolt benzin pár gallyra. De letartóztattak egy másik embert is.
A hét szervezet közül az egyik a Ficsak – Fiatal Családosok Klubja, amit Király Nóra, a Fidesz csepeli jelöltje vezetett.
Németországban már több ezren vesztették életüket a június közepén kezdődött hőhullám miatt.
Délelőtt tízkor kezdtek két órás figyelmeztető sztrájkba a dolgozók, miután sikertelenül zárultak a béremelésről folytatott tárgyalások.
A lap szerint Hegedűs Zsolt „lazasága ritka és ragályos jelenség”.
Szerinte az őt követő „államfő egy alkotmányosan megválasztott, de a jogállammal ellentétes eszközökkel eltávolított köztársasági elnök utódjaként, az őt eltávolító hatalom jelöltjeként, egyfajta politikai kinevezettként kerül tisztségébe”.
Bűncselekmény hiányában.
A gépet, pontosabban annak darabjait végül egy mélytengeri kutatási művelet során találták meg.
Gyurcsány Ferenc, Kósa Lajos és Hadházy Ákos is rajta van a listán.
Ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást.