Oroszország a vasút támadásával ásná alá az ország infrastruktúráját: a háború kezdete óta több mint 500 mozdony sérült vagy semmisült meg teljesen, ezek több mint fele idén.
Mindeközben Kína is úgy érezte, itt az ideje beleszólni az AI-témába.
Az NBC4 hírtelevízió helikoptere épp egy halálos kimenetelű buszbalesethez tartott tudósítani.
Sőt, a TV2 főműsoridős, szórakoztatónak szánt tehetségkutatója szerint azon is jókat lehet nevetgélni, ha olyan kérdéseket teszünk fel a másiknak: „Téged volt már, hogy megerőszakoltak?”
Amennyiben valóban nukleáris fegyvereket telepítenek az ország területére.
Szerintük „nem egyszerűen hanyagság miatt maradt el a házelnöki szankció igazolása, hanem azért, mert a választott szankció alkalmazása ebben a konkrét esetben nem volt igazolható”.
Szakorvosi képesítés nélkül töltögette emberek száját.
A tévés szerint a Szövetségi Hírközlési Bizottság megfenyegette őt és műsorát.
Hónapok óta először esik értelmezhető mennyiségű csapadék az ország nyugati felén.
Több autó is megsérült a manőver következtében.
Amit közvetlenül azután viselt, hogy férje, Károly a tévében beismerte, hogy házasságtörést követett el.
Végkielégítést nem kapott.
Leginkább persze megvalósíthatatlansága miatt.
A megszüntetett Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőinek izgalmas költéseire derült fény, a kormány az indokolatlan közpénzköltésekkel kapcsolatban megteszi a szükséges lépéseket.
Tényleg.