Mészáros Juli

Diplomás minimálbért és azonnali 20 százalékos fizetésemelést kérnek a közszférában dolgozók

A közszféra szakszervezetei szerint a több ágazatban beharangozott teljesítményarányos béremelést ígérő életpálya-rendszer megbukott.

Mészáros Juli
gazdaság

Kövér László: Az EU jövőjéről szóló vita arról szól, hogyan legyünk csicskásai az Egyesült Államoknak

Az országgyűlés elnöke szerint Európa valóságidegen politikát művel.

Mészáros Juli
POLITIKA

Felfüggesztették a bv-intézet két eltűnt kutyakiképzője utáni víz alatti kutatást

A part mentén továbbra is jelentős erőkkel keresik a 29 és a 34 éves szakembert.

Mészáros Juli
baleset

Két férfi megvert és szexre kényszerített egy harmadik férfit, akivel aztán videóra mondatták, hogy pedofil

Később ezzel akarták zsarolni, hogy pénzt szedjenek ki belőle. Az elkövetőkre most kért súlyosabb büntetést a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

Mészáros Juli
bűnügy

Hoppál Pétert mentő vitte kórházba a Parlamentből

Vakbélgyulladással.

Mészáros Juli
POLITIKA

Történelmi mélypont: 405 forint felett van egy euró

A dollárral szemben is sikerült elérni egy új mélypontot.

Mészáros Juli
gazdaság

Olaszországban szükségállapotot hirdettek az extrém szárazság miatt

Hetven éve nem volt ilyen súlyos aszály az északi régiókban.

Mészáros Juli
klímaváltozás

„Október 1-ig marad az a helyzet, hogy naponta egyre több bezárt benzinkúttal találkoznak az autósok”

Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint júliusban derülhet ki, hogy fenntartható-e októberig a hatósági ár.

Mészáros Juli
gazdaság

Egy magatehetetlen nőt fogdosott a Nyugati térnél, két év letöltendőt kapott

Szexuális erőszak miatt ítélték el.

Mészáros Juli
bűnügy

Ausztráliában 50 ezer embernek kell elhagynia otthonát az árvíz miatt

Négy nap alatt 800 mm eső esett, ami majdnem egyharmadával több, mint az átlagos éves csapadékmennyiség.

Mészáros Juli
külföld

„Július negyedike a függetlenség hiánya miatt elmarad. Üdvözlettel, a nők”

Kim Kardashian, Jessica Chastain, Padma Lakshmi és rajtuk kívül még rengeteg híresség tiltakozott az amerikaiak legnagyobb ünnepén az amerikai abortusztörvény ellen.

Mészáros Juli
jog

Jön az eső

Riasztást adtak ki záporok és zivatarok miatt. De legalább vége a rohasztó melegnek.

Mészáros Juli
időjárás

Nem léptetné vissza Nagy-Britanniát az EU-ba a brit Munkáspárt vezetője

És nem csatlakozna újból az EU egységes belső piacához és vámuniójához sem, de ezzel nem minden munkáspárti politikus ért egyet.

Mészáros Juli
külföld

A Nike, a GAP és a Victoria's Secret támogatja munkavállalói abortuszát, miközben több ezer dollárral szponzorál abortuszellenes politikusokat

Az amerikai legfelsőbb bíróság ítélete óta egyre több nagyvállalatról derül ki, hogy a kifelé kommunikált világnézetük nem feltétlenül egyezik a működésükkel.

Mészáros Juli
külföld

Annyira felforrósodott a levegő egy vonaton a Keleti pályaudvaron, hogy az utasok törték be az ablakot

Nem volt klíma, és a hőség miatt az energiaellátó berendezés is elromlott.

Mészáros Juli
belföld