Mészáros Juli

Schobert Norbert a feminizmusról: „Szerintem a nők egyenlőbbek a férfiaknál, mert többre képesek, például tudnak szülni”

Schobert kifejtette, hogy a feminizmus számára „nőimádatot” jelent, arról pedig, hogy összefügghet az elhízás és a vagyoni helyzet, azt gondolja, hogy „van egy csomó olyan szegény ország a világban, ahol a szegények nagyon soványak.”

Mészáros Juli
feminizmus

Mi olyan vonzó egy mindenkivel lekezelő, bunkó és ellenszenves nőben?

Erre ad magyarázatot az Inventing Anna című sorozat, ami a Delvey álnevet használó, orosz származású Anna Szorokinról szól, aki évekkel ezelőtt dollár százezreket csalt ki különböző bankoktól és emberektől, miközben totálisan hülyére vette a manhattani elitet.

Mészáros Juli
Sorozat

Nemcsak egy körözött férfit, de egy mumifikálódott holttestet is találtak a rendőrök egy mosonmagyaróvári házban

Egy évvel ezelőtt halhatott meg a férfi apja, akinek nyugdíját a gyanúsított azóta minden hónapban felvette.

Mészáros Juli
bűnügy

Áder János megmutatta Jair Bolsonarónak a kilátást a Sándor-palotából

A magyar köztársasági elnök és a brazil elnök előtte felvonultak a Szent György térre kiterített vörös szőnyegen.

Mészáros Juli
POLITIKA

Online ellenőrizhető, melyik jelöltet támogattuk

Az NVI elnöke szerint ezzel „könnyebben elejét lehet venni az ajánlások és aláírások jogosulatlan felhasználásának”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Karácsony Gergelyt vizsgálat kezdeményezésére késztette a Magyar Jeti békávés-számlagyáras videója

A főpolgármester szerint „a SYS IT Kft.-vel az előző városvezetés idején, 2019 nyarán kötötték a szerződést”, és a céggel „már nincs üzleti kapcsolata a BKV-nak”.

Mészáros Juli
bűnügy

Hány ezer dollárnyi hitelt vennél fel annak a kedvéért, aki azt állítja, hogy Putyin egyik legjobb barátjának a fia?

A Tinder Swindler című dokunak nem a végkifejlete az érdekes, hanem az odáig vezető út. Hogy valaki miként csalt ki egy rakás jóhiszemű emberből lehetetlen mennyiségű pénzt azzal, hogy egy milliárdos fiának adta ki magát.

Mészáros Juli
FILM

Nyomkövetővel a lábán próbált meg kirabolni egy nőt egy villamosmegállóban

A többszörösen büntetett előéletű férfi egy telefont akart megszerezni, eltörte áldozata orr- és arccsontját is.

Mészáros Juli
bűnügy

Cukrászüzemben forgatott horrorvideót a Nébih

Na ki akar látni koszos cukorsziruppal borított polcokat és csapdában vergődő patkányt?

Mészáros Juli
POKOL

Hadházy szerint Matolcsy Ádámot lebuktatták új feleségének fotói, eszerint egy kutatóközpontnak vásárolt palotában lakik

Az ellenzéki képviselő azt írja, ez az az épület, amelyet 2015-ben 1,3 milliárd forintért vásárolt a Nemzeti Bank alapítványa.

Mészáros Juli
POLITIKA

Amerika szerint nem vonták vissza az orosz csapatokat az ukrán határtól

Antony Blinken azt mondta, nem látták az orosz erők „érdemi visszavonulását”, szerinte Vlagyimir Putyin bármikor „meghúzhatja a ravaszt”.

Mészáros Juli
külföld

Közel százan meghaltak földcsuszamlás miatt egy brazil városban

A sáros víz autókat sodort el és házakat rombolt le Petrópolis városában.

Mészáros Juli
katasztrófa

Egy tehén várt a reggeli gyorsra a szobi vasútállomáson

Nem volt jegye.

Mészáros Juli
ÁLLAT

Chilében gyakorlatilag kihalt egy nép

93 éves korában meghalt Cristina Calderon, az utolsó, akinek anyanyelve volt a chilei yaghan nyelv.

Mészáros Juli
KULTÚRA

Egyszerre lesz viharos szél, eső és húsz fok

Egyébként még február van.

Mészáros Juli
időjárás