A tanárokat a Magyar Helsinki Bizottság képviseli, a per tárgyalása 2023 elején kezdődhet majd el a Fővárosi Törvényszéken.
Az Aurubis informatikai rendszere leállt, és le kellett kapcsolni az internetről.
Azt mondta, ha nem énekelne, irodalomtanár lenne.
Mert „nem hisz az élethosszig tartó tiltásokban”.
400 ezer forintot kell fizetnie a Pesti TV médiaszolgáltatójának a „Gulyás Márton és a Partizán Magyarországra is elhozta a transznemű karácsonyt” címmel közölt műsoruk miatt.
Mert miután uzsorázott, zsarolt és csalt, majd emiatt elítélték és eltiltották a közügyek gyakorlásától, továbbra is döntött az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos ügyekben.
Baranyi Krisztina azt mondta, ha nem támadja meg senki a döntést, lesz népszavazás Ferencvárosban a kínai gigaegyetemről.
2021 októbere és 2022 szeptembere között pedig 2,6 százalékkal kevesebb gyerek született, mint az azt megelőző egy évben.
A cél az, hogy 2050-re az Unión belül az összes jármű zéró károsanyag-kibocsátású legyen.
A telefonon fenyegetőző férfit elfogták.
A közös gázbeszerzésről azt mondta, „közös lónak túros a háta” és szerinte a közös gázbeszerzés mögött „rengeteg pénz mozog a háttérben, és mindig megjelennek a spekulánsok”.
Dél-Korea „teljes készenlétben” marad, „szorosan együttműködve az Egyesült Államokkal”.
Az iskolákban marad a 18 fok, de a közlönyben megjelent új rendelet szerint bizonyos sportlétesítményekben lehet melegebb is.
Az orosz elnök szerint a Nyugat, élén az Egyesült Államokkal el akarja pusztítani Oroszországot.
Ezzel átlagosan 3 milliós jutalomra számíthatnak a médiahatóságnál dolgozók.