Vádat emeltek egy 84 éves férfi ellen Missouriban, mert kétszer is rálőtt egy tinédzserre, aki becsengetett hozzá.
Miután elhagyta Magyarországot, új életet kezdett Dominikán, ahol lett egy párja és gyereke is született, arra pedig nem számított, hogy több mint tíz évvel később is keresik a rendőrök, akik végül Punte Cana városában, a tengerparton fogták el.
Az ajánlott biztonságos szintnél százszor magasabb a higanytartalma a vizsgált delfinhúsoknak. Káros hatással lehet a magzati fejlődésre, az idegrendszeri fejlődésre és a memóriára, a felnőtteknél növelik a Parkinson-kór, a magas vérnyomás és az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát.
Az erőszak 2017-ben történt, de csak évekkel később derült ki, a műsorkészítők megpróbálták eltitkolni.
Vagy egy másik vidámparkot. Csak hogy rossz legyen a Disney-nek, amivel már egy éve harcol, mert a cég bírálta a kormányzó a szexuális felvilágosítást és a genderoktatást korlátozó törvényjavaslatait.
A szomszéd szerint „valamit elrontottak annak idején a népesség-nyilvántartóban”.
Miszerint tudhatott arról, hogy évtizedekkel ezelőtt állítólag lányokat vittek a Vatikánba, ahol molesztálták őket.
Kínában is a végéhez közeledik a koronavírus-járvány.
Munkájukat az is nehezíti, hogy az ENSZ Humanitárius Légi Szolgálatának egyik repülőgépe megrongálódott szombaton a kartúmi repülőtéren egy tűzpárbaj alatt.
Szombaton a lengyel kormány betiltotta a gabona és egy csomó élelmiszer importját Ukrajnából, és így tett Magyarország is.
Érdemes mindenre felkészülni.
Egy éve egy nyírségi anyaotthonban van legkisebb gyerekével, a két másik gyerekét pedig, akiket az autóban találták meg szombaton, kiemelték a családból.
Születésnapot ünnepeltek. Egyelőre nem tudni, hogy a lövöldözőt vagy lövöldözőket elkapták-e.
Itt legalább van pár fa.
Mármint egyik félnek sem.