Mészáros Juli

Letörölték a Fortepanról azokat a képeket, amikre igényt tartott az MTVA

Tamási Miklós azt mondta, „szerencsére nem nagy veszteség”, mert mindössze harminc képről van szó, „de a sztori elsősorban nem erről a harminc fényképről szól”.

Mészáros Juli
KULTÚRA

A BKK szeretné, ha a jövőben is maradna a jelenlegi forgalmi rend a Lánchídon

Hogy csak a BKK járatai, a taxik, a bringások és a motorok hajtassanak rajta át.

Mészáros Juli
közlekedés

Bödőcs „a fel nem ajánlott adót elköltő államtitkárság főszabályozó helyetteseként” biztat az adónk egy százalékának felajánlására

Hogy a pénzt ne Baltás Ferenc költse el.

Mészáros Juli
belföld

Bencsik András: Ma a feketék uralkodnak Dél-Afrikában, aminek a következményei rettenetesek

„Néger mozgalmi dalokról” és arról is beszélt, hogy szerinte a búrok=magyarok.

Mészáros Juli
KULTÚRA

Meghalt egy hegymászó a Mount Everesten

A 69 éves hegymászó 6400 méteren, egy akklimatizációs körúton vett részt.

Mészáros Juli
külföld

Hadházy: A jobb sorsra érdemes LMP az egyik legkártékonyabb kollaboráns párttá züllött

Szerinte ezek a politikusok „statisztaként segítenek eljátszani, hogy tulajdonképpen kiegyensúlyozott a pártállami média, hiszen még az ellenzék is megszólalhat”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Schadl György kétszer is tárgyalt az Igazságügyi Minisztériumban a letartóztatása előtti napon

Az nem derül ki a nyomozati anyagból, hogy Schadl kivel tárgyalt, de ő és Völner Pál három perc különbséggel távozott a minisztérium épületéből 10 óra után.

Mészáros Juli
bűnügy

Valótlanul híreszteltük, hogy a Met-gálát egy macska mentette meg, valójában egy vörös szőnyegre tévedt csótány lopta el a show-t

A macskával ellentétben ez igazi volt.

Mészáros Juli
DIVAT

Többen meghaltak Illinois-ban az autópályán egy porvihar miatt

Több mint hetven autó ütközött össze.

Mészáros Juli
külföld

A TV2 pár hónap csúszással bocsánatot kért Donáth Annától

Miszerint valótlanul híresztelték, hogy szexuálisan zaklatott egy fiatalkorú lányt.

Mészáros Juli
Média

Egy macska mentette meg a gazdagok és kiváltságosok unalomba fulladt jelmezbálját

Legalább öt perc erejéig elérte, hogy történjen VALAMI a Met-gálán.

Mészáros Juli
DIVAT

Az alaptörvény díszpéldányát és rózsatöveket adott Novák ajándékba a pápának

De Ferenc pápa kapott még egy andocsi Mária-kegyruhát is.

Mészáros Juli
egyház

Hetvenezerrel kevesebb a magyar Szerbiában

Mint 2011-ben.

Mészáros Juli
külföld

A meghívottak közül a pápa érkezett a legszerényebb autóval

Már Novák Katalinnal beszélget a Sándor-palotánál.

Mészáros Juli
vallás

Lemond a BBC elnöki posztjáról Richard Sharp

Az elnöki posztjának megpályázásakor nem jelezte, hogy nem sokkal korábban hozzásegítette Boris Johnson akkori miniszterelnököt egy 800 ezer font értékű hitelgaranciához.

Mészáros Juli
külföld