Egy egyéves gyerek meghalt, három másik kórházba került túladagolás miatt.
A szakasz 14 kilométer hosszú.
Műanyag pálmafák alatt gurulnak bérautóikban a hamisított Louis Vuitton-napszemüveges, gazdagnak nevezett, újrahasznosított TV2-s arcok.
Szamurájkarddal, késsel és gumilövedékes fegyverrel akartak adósságot behajtani.
Rajta van viszont a tejcsoki és az egészségügyi betét.
Nincs többé nyomkövető.
New Yorkban tárgyaltak.
A miniszterelnök a főispánoknak partnerségi szellemben kell az emberek felé fordulniuk
Az MNMSZ honlapja szerint küldetésük „a polgári értékrend és a nemzeti érdek iránt elkötelezett médiaszakemberek szakmán belüli közösségi tevékenységének és érdekképviseletének megszervezése”.
Borkainé Havassy Myrtill szerint a kutya „egészségileg, lelkileg átélte” amit a család is átélt.
Az utóbbi hónapokban az ellenzék többször is a kormány lemondását és előrehozott választások kiírását követelte.
A korábban adócsalásért elítélt Gyenes Levente szerint „attól még lehet szépen élni, hogy tehetős valaki, attól még lehet könyvet olvasni, lehet operába járni”.
A PDSZ szerint a bosszútörvénynek nevezett, jelenleg hatályos státusztörvénnyel az a legnagyobb baj, hogy van.
Ukrán vezetők szerint „hatalmas károkat” okoztak az oroszoknak a harcokban.
Az állatorvos javaslatára, különben a tehenek „a bomlás során képződő gázoktól egy napon belül szó szerint felrobbantak volna”.