A kulturális miniszter kapta az idei Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági nagydíjat.
Az egykori ‘56-os halálraítélt, az SZDSZ alapító tagja 89 éves volt.
„Erősen ittas állapotban” keveredett „összetűzésbe” a meghívottakkal.
A bevándorlók többsége Ukrajnából érkezett háborús menekült, de a más országokból származók bevándorlása is jelentősen nőtt.
„Ez a probléma egy európai intézmény problémája Európában. Jobb lenne, ha a saját intézményükkel foglalkoznának, és megtennék a szükséges lépéseket, és addig is nem rángatnák bele országunkat egy ilyen ügybe.”
Egy bolgár kisbuszban találtak több száz doboz zárjegy nélküli cigarettát, amit élő galambok alá pakoltak.
Ha elkapják a táblalopót, az egészen biztos, hogy garázdasággal vádolják majd, de akár közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt is felelhet.
A 65 éves Julian Sands olyan filmekben játszott, mint a Szoba kilátással vagy a Gyilkos mezők.
Az invazív faj elszaporodása egyre nagyobb gondot okoz. Legalább 450 majmot fognának be és altatnának el.
A nyilvános temetést január 31-én tartják.
Légi úton Lengyelországon keresztül, szárazföldön pedig Románián és Magyarországon keresztül.
Még nincs elég sár.
A kamara elnöke szerint közép és hosszú távon minden magyar fogyasztó érdeke, hogy a magyar termékek pozíciója ne romoljon.
A biciklit visszaadták a tulajnak, a lengyel férfit kihallgatták.
A Tesla egy vezető mérnökének vallomása szerint a Model X promóvideója „megrendezett” volt.