Julian Sands autóját már megtalálták.
Új barátnőjével – aki állítólag már a felesége is – terveznek Melbourne-be utazni, de ez nem biztos, hogy összejön, miután a rapper nemrég arról beszélt, mennyire bírja Hitlert.
A nyugdíjas férfi összesen hat levélbombát küldött, ezekből kapott kapott Pedro Sánchez miniszterelnök, valamint az amerikai és az ukrán nagykövetség is.
A világörökségi bizottság 21 tagállama hat igennel, egy nemmel és 14 tartózkodással hagyta jóvá a jelölést.
A Meta bejelentette, hogy eddig tartott a volt amerikai elnök fiókjainak kétéves felfüggesztése.
Azzal az indokkal, hogy az amúgy is sanyargatott önkormányzatoknak nincsen elég pénzük az energiaszámlákra, és ha úgy alakul, akár koncesszióba is lehetne majd őket adni.
Jens Stoltenberg NATO-főnök kedden felszólította Németországot és szövetségeseit, hogy szállítsanak harckocsikat Ukrajnának.
A leginkább olcsóságáról ismert divatáruházlánc az Arénában nyitja meg üzletét, várhatóan ősszel.
A török külügy közleményében határozottan elítélték az „aljas támadást”.
Ő az, aki korábban már bevallotta, hogy hazudott a végzettségéről, a munkahelyeiről, az ingatlanjairól és a szexualitásáról is, mégis letette a képviselői esküt.
A szerb elnök szerint Szerbiának el kell fogadnia a francia-német javaslatot, különben leáll az ország uniós csatlakozása, leállnak a külföldi beruházások, illetve más, gazdaságot és politikát érintő megszorítások is várhatók.
Svédországban engedélyeztek egy tüntetést, ahol a Koránt tervezik elégetni, emiatt Törökország jelezte, kizárt, hogy zöld utat adnának Svédország pályázatának.
A nyírségi férfi az újbudai rendőrgyilkosságra utalva azt is mondta, „másik rendőrgyilkosság lesz”.
Új főigazgatói pályázat helyett inkább részvénytársasággá alakítanák a budapesti állatkertet.
Legalábbis abban a formában nem, ahogy tervezték.