Majd fake news-kampányokat említett, amelyek „a magyar pozíciót nemcsak megkérdőjelezték, de abszolút hazug színben tüntették fel”.
Vízzel.
A miniszterelnököt a költészet napján Ljuba Jakimcsuk ukrán költő Hogyan öltem című versével lepték meg.
Fiatalok törték fel részegen az épületet.
A Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, dramaturg és rendező 2002 és 2003 között volt a nemzeti kulturális örökség minisztere. 92 éves volt.
Didier Reynerds, magas rangú belga politikust és az Európai Bizottság még legalább négy másik tagját vették célba az izraeli kémszoftverrel.
Egy csatornafedél lőtt ki a helyéről New York belvárosában.
A felmérés szerint ez „rendkívül jó arány”.
Parag Agrawai, a Twitter igazgatója szerint „ez a legjobb, ami történhet”.
Shahbaz Sharif, az ellenzéki koalíció vezetője, aki benne volt Khan leváltásában, várhatóan többséget szerez a szavazáson.
Riválisa a szélsőjobboldali Marine Le Pen lesz.
A csecsen vezér azt mondta, Luhanszkot és Donyecket „felszabadítják”, majd elfoglalják Kijevet és a többi várost.
4000 ember, többségében idősek, nők és gyerekek voltak a vasútállomáson a támadás idején.
A donyecki kormányzó szerint több mint 30 ember meghalt és több mint 100 ember megsebesült.
A német kancellár a koalíciós partnerek nyomása ellenére visszatartja a katonai segélyek növelését.