A hatalomátvétel óta az egyik legkeményebb korlátozást vezették be a tálibok az afgán nőkkel szemben.
Fontos búcsúinterjút adott a posztjából távozó köztársasági elnök a halászléfőzésről.
UV-sugárzás és strandidő.
A klub az orosz multimilliárdostól egy tulajdonosi csoporthoz került.
A cég alkalmazottai szerint a vezetőket „szervezeti változás” miatt bocsátották el.
Egy azonosítatlan lövedéket lőtt ki a Japán-tenger felé, valószínűleg egy tengeralattjáróról indítható, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát.
A szociológus szerint a Besúgóban minden olyan, ami nem történhetett meg.
Péntek este jelzett a radar a keleti országrészben.
Maradnak az útlezárások és forgalomkorlátozások.
Miguel Diaz-Canel kubai elnök azt mondta, „ez nem bomba vagy támadás volt, hanem egy szerencsétlen baleset”.
Nagy számban tűnnek el a madarak.
A Németh Szilárd által alapított Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány is a támogatottak között van, de tavaly is a nyertesek listáján voltak.
Schmidt szerint „újra kell gondolnunk az általános hadkötelezettség visszavezetését”.
A Jobbik nem tagadja, hogy az eset megtörtént, csak azt, hogy megpróbálták eltussolni az ügyet. Azt állítják, azóta már vizsgálat indult.
Lehet majd közösen izzadni.