A baleset a 445-ös út 4-es kilométerénél történt.
Lezárták a nyomozást.
Általában kettőt is lenyom egy nap.
Berki Krisztiánnal is volt közös tetoválása, férje miatt pedig egy ismeretlen orosz költő verse olvasható a testén.
Az elmúlt napokban több száz bombariadó volt Szerbia-szerte.
A fegyver rejtélyes módon eltűnt.
Történt egy kis elszólás.
A szabadtéri kondiparkot ezzel átengedte az embereknek, de a csepeli birkózók továbbra sem használhatják a birkózócsarnokot.
Átereszti a vizet.
Most vizsgálják, hogy az amerikai esetnek van-e köze az európai esetekhez.
Szánthó Miklós szerint ők nem látnak el állami feladatokat, ezért szerintük ők nem is tartoznak elszámolási kötelezettséggel.
Márciusban felfüggesztették az ellen folyó korrupciós vizsgálatokat.
A külügyminiszter szerint „az Európai Uniónak most sokkal nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint amennyire szüksége van a Nyugat-Balkánnak az uniós tagságra”.
Március óta ez az ötödik hőhullám a fővárosban.
Egy gyereket egyszer úgy megütött, hogy az a padba ütötte a fejét és vérzett a szája, egy másikat pedig megalázott, és büntetésből elvette a tízóraiját.