Délután három után és a hétvégéken a nyári szabadságolások miatt a szülő nők mehetnek máshova.
Egy tanulmány szerint ha az elhunyt oltatlan fertőzöttek teljesen, vagyis emlékeztető oltással együtt be lettek volna oltva, hatalmas arányban lehetett volna csökkenteni a koronavírussal összefüggő halálozás kockázatát.
Az olasz parti őrség négy utast és a személyzet öt tagját mentette ki a hajóról.
Megfelelő válasz nélkül a Bizottság kezdeményezheti az uniós tagállamokat tömörítő Tanácsnál, hogy függesszék fel a Magyarországnak járó kifizetések egy részét.
Mi köze az anális és orális szexnek a vírus jelenlegi terjedéséhez, miért veszélyeztetettek a nők is, és mennyiben segít az óvszer?
A folyó alacsony vízszintje miatt csökkenteni kell a fogyasztást a környező államokban, amelyek megoldást nem találtak, inkább egymásra mutogatnak.
Miközben az alternatív iskolák módszertanából az már jó ideje kikopott.
A horvát kormány a gázvezeték-hálózat bővítéséről is döntött.
Közben egy szemközti padon ülő nőt bámult.
Augustus 17-én este Magyarországról is lehetett látni.
Fluor Tomi feltehetően Tóth Gabi órájára utalt, amiről nemrég egy óraszakértő állapította meg, hogy egy 17 ezer eurós Rolex Submariner.
Nem sokkal azután, hogy Észtország többségében oroszok lakta megyéjében a hatóságok eltávolítottak egy szovjet emlékművet.
A 24 éves Hadi Matar „meglepődött”, amikor megtudta, hogy Rushdie túlélte a támadást.
Legalábbis egy amerikai ügyvéd szerint, aki úgy gondolja, „minden egyes réteg lehámozásával a magánélet egy újabb rétegét sértjük meg”. Az Egyesült Államokban most egy gyerek újszülöttkori vérmintája vezette el a nyomozókat az apjához egy kilencvenes években elkövetett nemi erőszak ügyében.
Sanna Marin reagált a neten keringő videóra, amely szerint önfeledten bulizott, és amely kiborította konzervatív honfitársait.