Mészáros Juli

Az utolsó pillanatban mondta le hétfői szigetes fellépését Sam Fender

Egy gégegyulladás miatt változik a hétfői nagyszínpados program.

Mészáros Juli
műsorváltozás

Egy portugál futó szerint a bőrszíne miatt állították meg autójával Londonban a rendőrök

Ricardo dos Santosszal két évvel ezelőtt már történt egy hasonló helyzet. Most hét fegyveres rendőr intézkedett vele szemben.

Mészáros Juli
külföld

Engedélyezték a britek a Moderna omikron-vakcináját

Az új vakcina a 437 emberen végzett kísérletek eredményei szerint biztonságos, és jobb immunvédelmet nyújt az újabb változatokkal szemben.

Mészáros Juli
járvány

Egyiptomban feljebb csavarják a klímát, hogy más országokba is jusson gáz

Amit Egyiptom elveszített az ukrajnai háború miatt, azt visszanyeri a gázexporttal.

Mészáros Juli
energia

Több benzinkút is üzemszünetet tart augusztus 19-én és 20-án

Így tiltakoznak, amiért még mindig nem kapták meg a júliusra járó, literenként húsz forintos állami támogatást.

Mészáros Juli
gazdaság

Villámárvizet, földcsuszamlást okozott a hirtelen lezúdult eső Horvátországban

Heves viharok söpörtek át az Adrián.

Mészáros Juli
külföld

Gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat Salman Rushdie támadója ellen

A pénteken megkéselt író egyik szemére valószínűleg elveszíti látását, ügynöke szerint ugyanis egyik karján megsérültek az idegek.

Mészáros Juli
külföld

Kövér László: A „cancel culture” képviselői, „a transzhumanisták támadják a nyugati emberek emlékezetét”

Az Országgyűlés elnöke Bugacon, a Kurultajon beszélt arról, hogy a hagyományőrző rendezvényen „mindenki bölcsességet és önbizalmat meríthet”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Tiborcz István turai KSTLY-ában bulizott Justin Bieber a Sziget után

A fotók szerint csak felesége tartott az énekessel, Orbán Viktor veje nem.

Mészáros Juli
bulvár

Tüntető nőket vertek meg tálib harcosok Kabulban

A levegőbe lőttek, és puskacsövekkel ütötték az afgán oktatási minisztérium előtt tüntető több tucat nőt.

Mészáros Juli
külföld

Egy rendőr házaspár és egy tinédzser mentett életet Nógrádban

Egy fára akasztott kötélen fuldokló férfit mentettek meg.

Mészáros Juli
ÉLET

Több tízezren vettek részt a prágai Pride-on

Körülbelül 45 ezren lehettek, a szervezők szerint a résztvevők 30-40 százaléka külföldről érkezett.

Mészáros Juli
lmbtq

Ősztől maximum 19 fokra lehet felfűteni a középületeket Németországban

A készülő miniszteri rendelet szerint le kell állítani az épületek, illetve a műemlékek, szobrok, hidak díszvilágítását, és a reklámhordozó felületeket sem szabad kivilágítani.

Mészáros Juli
energia

Melyik a rosszabb? A klímaváltozás hatásai a nyaralásainkra vagy a nyaralásaink hatása a környezetünkre?

Mennyi kárt okozunk azzal, ha elrepülünk Mallorcára, és ott minden este bezabálunk a svédasztalos vacsorából? Van, aki szerint sokat segítenének a jóval drágább repülőjegyek, mert végülis „nem alapvető emberi jog” egy mallorcai nyaralás.

Mészáros Juli
utazás

Anne Heche-t nagy valószínűséggel lekapcsolják az életben tartó gépekről

Az amerikai színésznő napokkal ezelőtt csapódott egy háznak autójával. Családja szerint Anne Heche agysérülése miatt kritikus állapotban és kómában van, „várhatóan nem éli túl”.

Mészáros Juli
külföld