Mészáros Juli

Annyian akarják látni a királynő koporsóját, hogy pár órára szüneteltetik a sorbanállást

Vagyis a következő órákban senki sem állhat már be a sorba, ami délelőtt már 8 kilométeres volt.

Mészáros Juli
külföld

A Momentum lefoglalta a Bartók Béla utat a Mi Hazánk Horthyt éltető fáklyás felvonulása elől

A Momentum újbudai önkormányzati képviselőjelöltje a fáklyás felvonulás helyett inkább a „tolerancia nemzetközi napját” ünnepelné „egy békés, közös sétával”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Répa emojival álcázzák magukat az oltásellenesek Facebookon

Ezekben a csoportokban a vakcina/oltás szavak helyett rendre a répa emojit használják.

Mészáros Juli
járvány

Ha létezne még Bábaszövetség, akkor sem fogadná el az abortuszmódosítást

A 2017-ben megszűnt szövetség volt elnöke azt mondta, „olyanra hivatkoznak, ami nem történt meg, egyértelműen ez egy hazugság, legalábbis egy nemtörődömség”.

Mészáros Juli
Egészségügy

A Spice Girls Mel C-je azt állítja, az együttes első, 1997-es koncertje előtt szexuálisan zaklatták

Egy isztambuli szállodában történt az eset, az énekes szerint egy masszőr volt az elkövető.

Mészáros Juli
bántalmazás

És akkor szeptember közepén egyszer csak ősz lett

Megérkezett a hideg, felhőkkel és esővel.

Mészáros Juli
időjárás

Három gimnázium flashmobot tartott a Móricz Zsigmond körtéren, hogy felhívják a figyelmet a közoktatás tarthatatlan helyzetére

„Mi nem így képzeltük el a rendet” – hangzott el többször is péntek reggel fél nyolckor.

Mészáros Juli
oktatás

Veszekedés közben hazament a bajonettért, majd visszament és szúrt

Veszprém belvárosában történt egy kis összetűzés az éjjel.

Mészáros Juli
bűnügy

Letartóztattak egy dallasi altatóorvost, aki idegblokkolót fecskendezhetett a betegek sóoldatos infúziós zsákjába

Emiatt a kórház egyik orvosa is meghalt, aki kiszáradás miatt akarta magát sóoldatos infúzióval kezelni.

Mészáros Juli
bűnügy

Részegen vezetett, a Petőfi hídon rámászott egy robogóra, majd azt autójával hazáig tolta, mint egy talicskát

Megállás nélkül hajtott tovább a motorháztető alá szorult robogóval.

Mészáros Juli
bűnügy

Aki a hétvégén a Szent Imrében szült volna, az időzítse ezt máskorra

Vagy menjen máshova, mert ezen a hétvégén ott nem lehet szülni. Azt javasolják, hogy a nők keressenek más kórházakat.

Mészáros Juli
Egészségügy

A strasbourgi bírósághoz fordultak a pedagógusszakszervezetek

Ebben a TASZ és Magyar Helsinki Bizottság segíti őket, akik szerint „a mostani polgári engedetlenségi akciójukba maga a kormány hajszolta bele a pedagógusokat”.

Mészáros Juli
oktatás

A KSH szerint brutálisan sok férőhely van az óvodákban

Az elmúlt 32 évben soha ennyi szabad óvodai férőhely nem volt még.

Mészáros Juli
belföld

Az HBO magyar gyártású realityjében a szereplők megépítenek egy hidat

És ennyi.

Mészáros Juli
tévé

Egy huszonkilenc évvel ezelőtti emberölés elkövetőit találták meg a kecskeméti rendőrök

1993 őszén nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel öltek meg egy egyedülálló, özvegy nőt a házában, Soltvadkerten.

Mészáros Juli
bűnügy