A húszfilmes listát az ukrán Nemzeti Olekszandr Dovzsenko Filmközpont dolgozói állították össze.
Ivan Fjodorovot azon túl, hogy hét órát töltött egy zsákkal a fején, nem bántották, de a szomszédos cellákból hallott sikolyokat. Elmondása szerint kilenc orosz katonáért cserébe engedték szabadon.
Egy Rolexről is van számla, ahogy luxushotelekben töltött éjszakákról és külföldi meccsbelépőjegyekről is. A cég új vezetése feljelentést tett.
„Példásnak tartjuk azt az eltökéltséget, amelyet képviseltek, tiszteljük azt a bátorságot, amelyet a pedagógus munkavállalók érdekeinek érvényesítéséért felmutattok.”
Az ítélet nem jogerős, az apját megölő férfi és védője is fellebbezett.
Elővigyázatosságból rendelték meg a régészeti feltárást, mielőtt felállítanák a 2019-ben leégett székesegyház helyreállításához szükséges állványzatot.
A kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét a Kúria elutasította, így jogerős, hogy a kormányhivatal büntetése jogtalan volt.
Raktárosok és sofőrök dolgoztak össze, aztán feketén adták el a sajtokat.
Mucsányi Marianna azután távozott a Kossuth rádiótól, hogy férje, Szadai Károly, Áder János köztársasági elnök volt titkára az NMHH Médiatanácsának tagja lett.
A felmérés szerint a fideszes szavazók elszántsága jelentősen meghaladja az ellenzékiekét.
Azután függesztették fel a csatornánál, hogy kiderült, segítséget nyújtott a szexuális zaklatással vádolt testvére, vagyis New York volt kormányzója stábjának, megsértve ezzel a CNN alapelveit.
Kicsit sokat zaklatta Kim Kardashiant és annak új pasiját, Pete Davidsont, illetve tett egy rasszista beszólást is.
Készül a megvalósíthatósági tanulmány, csökkentenék Európa függőségét az orosz energiaellátástól.
Az ukrán vezérkar szerint elakadt az oroszok harkivi offenzívája, a brit hírszerzés szerint az oroszok ellőtték a jobb bombáikat, több belarusz városból is robbanásokról számoltak be.
A Sugarbird rövid, ismertető dokujából kiderül, hogyan viselkednek a tinédzserek, ha büntetésből elküldik őket vidékre a nagymamához.