Egy 679 méter magasságban található kisvárosban pedig mínusz 17,9 fokot mértek.
„A 2022/23-as tanév első fele a tiltakozásokkal telt el. A folytatást sem kerülheti el a kormány, ha nem tekinti partnernek azokat, akik éppen az oktatás reformjáért küzdenek.”
Gyakorlatilag hagyták meghalni az idős nőt. Az ápolónő ellen egy külön eljárás is folyik, amiért rögzítette a beszélgetéseket az idős nő menyével, majd az idős nő halála után ezekkel a felvételekkel kezdte zsarolni a nőt.
A Twitter új tulajának víziói szerint az Egyesült Államok fertőző betegségekért felelős vezető tisztviselője és vezető immunológusa rá akarja venni Bident egy újabb koronavírus-zárlatra.
A Neoton Família énekesnője egyébként elmondása szerint „általában” távol tarja magát a politikától.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy katonái fegyveres palesztinokat vettek célba, és kivizsgálják a lány halálának körülményeit.
Az erről szóló szerződést hétfőn írta alá Taskentben Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Wolf László vezérigazgató-helyettes.
Csapadékrekordok dőltek meg a hétvégén.
A Stansted repülőtéren minden járatot töröltek, mert a rossz időjárás miatt le kellett zárni a kifutópályát, de a fagyos, havas, jeges idő miatt a Heathrow és a Gatwick is törölte vagy késleltette járatait.
A rendőrség nem nyilatkozott a lövöldözés indítékáról, Giorgia Meloni posztja pedig nem utal arra, hogy politikai indíttatású lett volna.
Horváth Péter nemcsak a sajtónak, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sem volt hajlandó érdemben válaszolni.
De csak mert rossz volt az idő és viharos volt a tenger.
A lövöldözésben hárman meghaltak, egy ember pedig megsérült.
Telegramon kértek adatokat a lettországi, litvániai és észtországi határ menti és katonai tevékenységről.
Megint váratlanul érte az országot, hogy tél van.