Mészáros Juli

Vádat emeltek egy borsodi nő ellen, aki kórházba szállítása közben támadt egy rendőrre

A nő még a nyáron ittas, illetve kábítószer és fájdalomcsillapító fogyasztása miatt bódult állapotban tisztázatlan körülmények között zuhant ki egy ózdi társasházi lakás ablakán. Ezután hívtak hozzá mentőket és rendőröket.

Mészáros Juli
bűnügy

A henteseket és a Szülőföldön magyarul programot is megsegítette a kormány pár milliárddal az éjjel

A Magyar Közlöny friss száma szerint kiosztottak egy kis pénzt.

Mészáros Juli
gazdaság

Több mint húsz százalékkal nőtt a bolti lopások száma a tavalyi évhez képest

Az elkövetők a legtöbb esetben elsősorban élelmiszert loptak.

Mészáros Juli
gazdaság

Az afganisztáni tálib kormány felsőoktatási minisztere megvédte a nők egyetemekről való kitiltásáról szóló döntését

Neda Mohammad Nadeem azt mondta, „a lányok mezőgazdasági és mérnöki tanulmányokat folytattak, ami nem felel meg az afgán kultúrának”.

Mészáros Juli
afganisztán

Többen meghaltak és megsérültek a rekordhavazás miatt Japánban

Sűrű havazások voltak olyan területeken is, ahol ez ritka, például a csendes-óceáni oldalon fekvő kisebb főszigeten, Sikokun.

Mészáros Juli
külföld

A brit kormány megpróbálhatja megakadályozni a skót reformokat, miszerint 16 éves kortól lehetne kérvényezni a jogi nemváltoztatást

A skót parlament csütörtökön 86 szavazattal 39 ellenében szavazta meg, hogy 16 éves kortól kérvényezhessék az emberek a nemük megváltoztatását, illetve hogy ne kelljen orvosnak diagnosztizálni a nemi diszfóriát.

Mészáros Juli
külföld

Napsütésben és 13 fokban lehet indítani a karácsonyt

A péntek még erős köddel indul, de a hétvégén kora tavaszi időben lehet ünnepelni.

Mészáros Juli
időjárás

Több nagy brit repülőtéren is sztrájkba kezdtek a határrendészeti dolgozók

A szokásosnál hosszabb várakozási időre, késésekre, fennakadásokra figyelmeztették a Nagy-Britanniába készülőket.

Mészáros Juli
külföld

Amerikában olyan hideg van, ami perceken belül fagyási sérüléseket okozhat

Az előrejelzések szerint a hétvégén, vagyis karácsonykor az ország egyes részein akár -45 és -55 celsius fok közötti hőmérséklet is előfordulhat. Több ezer járatot töröltek, sok államban szükségállapotot hirdettek.

Mészáros Juli
külföld

Influenza? Covid? RSV? Valamelyiket jó eséllyel elkapjuk karácsonykor

Egyszerre támad a covid, az influenza és az RSV, amire már született is egy új kifejezés: tridémia. Akár egyszerre vagy egymás után is elkaphatjuk ezeket a vírusokat, amik leginkább a gyerekeknél okozhatnak súlyosabb tüneteket.

Mészáros Juli
járvány

A Mandiner bemutatja: Orbán Ráhel, aki gyorsan cserél ágyneműt, és a feltámadási misén ismerte meg Tiborcz Istvánt

Az exkluzívnak nevezett interjúban villámkérdésekkel és villámválaszokkal igyekeznek tisztázni a miniszterelnök lányának néhány nagyobb vihart kavart ügyét. Orbán Ráhel közben beszél a legfontosabbról is: milyen ember otthon Orbán Viktor.

Mészáros Juli
emberi történetek

Egy éven belül harmadszor emel bért az ALDI

A mostani béremeléssel a vállalat folyamatos bérfejlesztésének köszönhetően a legtöbb ALDI-dolgozó bére 12 hónap alatt 26-37 százalék közötti mértékben emelkedett, ami számottevően meghaladja az infláció jelenlegi mértékét.

Mészáros Juli
gazdaság

Gyilkossággal vádolnak nyolc tinédzser lányt Torontóban

A vád szerint egy 59 éves férfit késeltek halálra.

Mészáros Juli
bűnügy

2021-ben 1,7 milliárd jutalmat osztottak ki a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökségen

Gulyás egy hónappal ezelőtt nyilvánosan kritizálta a nagy összegű jutalmak kiosztását.

Mészáros Juli
PÉNZ

Már több mint 18 ezren írták alá a petíciót, amit szerdán adnak át Pintér Sándornak a Belügyminisztériumban

A Történelemtanárok Egylete az újabb kirúgásokat követően petíciót indított a SzabadaHang felületén, amelyben érdemi tárgyalást és az elbocsátott pedagógus kollégáik visszahelyezését követelik.

Mészáros Juli
oktatás