Petárdázni pedig még mindig tilos.
A Balkan Investigative Reporting Network listáján a környező országokból emeltek ki egy-egy embert, a „díjazottjak” között ott van a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott franciatanára is.
15 fokban lehet majd szilveszterezni.
„Minden intézkedést megteszünk népünk és Szerbia védelméért” – mondta Aleksandar Vucic szerb elnök.
A miniszterelnök bruttó fizetése márciustól 860 ezer forinttal nőhet, Kövér fizetése több mint 600 ezer forinttal emelkedhet, a köztársasági elnök pedig tavasztól bruttó 4,6 milliót kereshet.
A pusztító áradások és a heves esőzések miatt a mezőgazdaságban és az infrastruktúrában már több mint 1,6 millió dollárnyi kár keletkezett.
A dolgozók órákon át keresték a férfit, de a holttestet csak másnap reggel találták meg.
Éjszaka sem ment 27,4 fok alá a hőmérséklet.
Több ezer járatot töröltek, vannak kifutópályák, amin több mint egy méteres a hó.
Magasabb vagy 170 centinél? Nem elég kemény a melled? Szélesebb az orrod a kelleténél? Vastagabb a bokád? Hát akkor bocs, de nem vagy szép. Boldog karácsonyt!
Mit érdemes nézni karácsonykor, és mit nem?
Balástya közelében órák óta áll a forgalom az autópályán.
Ha valaki nem nagyon érezné még a karácsonyt, érdemes még megnézni Deutsch Tamás pogácsakarácsonyfáját, esetleg belehallgatni Gyurcsány Ferenc karácsonyi playlistjébe.
Azt mondta, félinformációkra alapozva állították, hogy távozik.
Minden rendben.