Mészáros Juli

Több ezer plüsst dobtak a Besiktas-szurkolók a pályára egy vasárnapi mérkőzésen

A plüssöket a török-szíriai földrengésben érintett gyerekeknek szánták.

Mészáros Juli
külföld

Nem biztos, hogy „menthető” állapotban van a budapesti székhelyű orosz „kémbank”

A Nemzetközi Beruházási Bank menedzsmentjének kiküldött levél szerint a bank egyik vezetője azt írta, a belga pénzügyminisztérium közbenjárására nem szabadítják fel a bank azon pénzeszközeit, amelyeket az Euroclearben az orosz-ukrán háború miatt bevezetett szankciók keretében zároltak.

Mészáros Juli
gazdaság

A top 50-es körözési toplistán szereplő drogdílert fogtak el Olaszországban

A magyar férfi Montemarcianóban bujkált.

Mészáros Juli
bűnügy

Márciustól érdemes figyelni a postaládákat, hátha lesz benne pár széncinege

De mit tehetünk akkor, ha beköltöztek a madarak a leveleink mellé?

Mészáros Juli
ÁLLAT

Hétfőn kisebb havazásokkal is találkozhatunk

Megint itt a tél, és az előrejelzések szerint március elején is velünk marad.

Mészáros Juli
időjárás

Az eltűnt kínai bankár a hatóságoknak segít a nyomozásban cége szerint

Pao Fan eltűnését tíz nappal ezelőtt jelentették, bankja nem osztott meg további részleteket, csak annyit, hogy a bankár „együttműködik a vizsgálatot folytató kínai hatóságokkal”.

Mészáros Juli
külföld

Kamu rendőrségi levélre figyelmeztet a rendőrség

A rendőrség általában nem egy emailben szokott gyerekpornográfiával gyanúsítgatni random embereket, arra kérve őket, hogy egy válasz e-mailben magyarázkodjanak.

Mészáros Juli
bűnügy

Elsüllyedt egy menekültekkel teli hajó, közel hatvanan meghaltak

A Dél-Olaszország partjainál elsüllyedt hajón százötvenen, de akár kétszázan is lehettek. A halottak között 12 gyerek is van.

Mészáros Juli
külföld

„Az agyaddal gondolkodj, ne pedig a cicijeiddel”

A Netflix az újrahasznosítás jegyében összekaparta a létező összes korábbi realityjének legismertebb arcait, majd bedobta őket egy panamai villába, hogy egymás között találják meg életük párját. Ezzel pedig egy életre traumatizálta őket.

Mészáros Juli
tévé

Elutasították Szilágyi Liliána apjának feljelentését a Magyar Úszó Szövetség ellen

A Fővárosi Törvényszék végzése kimondta, hogy a testület semmilyen formában nem követett el rágalmazást vagy becsületsértést.

Mészáros Juli
bűnügy

22 szobás házát árulja Galambos Lajos

Ha valaki érzi, 400 milliót kell fizetni a Sas-hegyen álló házért.

Mészáros Juli
ingatlan

Kárász Róbert közvetlenül Áder János volt sajtósa alatt dolgozik a közmédiánál

Ő lett a „tartalomfejlesztésért felelős igazgató”, aki alá két szervezeti egység tartozik, a „kutatás és elemzés iroda” és a „stratégiai iroda”.

Mészáros Juli
Média

A GVH vizsgálata után összesen akár 225 millió forintos kompenzációt is fizethet a Wish a magyar vásárlóknak

Ez ügyfelenként 1500 forintos kreditjóváírást jelent.

Mészáros Juli
gazdaság

Tényleg felesleges Ukrajnába fegyvereket küldeni, Király Linda, Curtis és Schobert Norbert megoldotta, hogy végre béke legyen

Páran megint elénekelték, hogy „We are the world”, szóval mindenki megnyugodhat, mindjárt vége a háborúnak.

Mészáros Juli
háború

18 fok is lehet kedden

Itt a tavasz.

Mészáros Juli
időjárás