Mészáros Juli

Nacsa Olivér fokozza: „Ja, hogy ez ma nem píszí? Vállalom!”

Mármint azt, hogy „szerinte a humor nem egy női műfaj”, illetve hogy „igenis vannak férfi és női szerepek, valamint szakmák”.

Mészáros Juli
humor

Pusztító sebeket okozó szerrel keverik az eddig is halálos drogot, aminek használata ijesztő mértékben terjed az Egyesült Államokban

A drogfogyasztók körében egyébként is egyre többször használt, és sok esetben halálos fentanilt elkezdték felütni egy olyan erős nyugtatóval, amit lovak kezelésére engedélyeztek. Ez a szintetikus opioid a túladagolás veszélye mellett pokoli mellékhatásokkal is jár.

Mészáros Juli
drog

Az ügyészség meg sem próbálta kideríteni, hogy ki volt Tóni, Barbara és Ádám

Hadházy Ákos azt írta, már papírjuk van arról, hogy „nem is nyomoztak, hiszen ha akár a kisujjukat is mozdították volna, akkor hivatalosan is tudniuk kellene, hogy Rogánról van szó”.

Mészáros Juli
bűnügy

Még mindig Schadl György a felcsúti tao-per végrehajtója

Ráczné Földi Judit arról beszélt, hogy évekkel korábban kiperelték a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-költéseit igazoló számlákat, de az alapítvány a jogerős bírósági döntés ellenére sem adta át mindet a DK-nak.

Mészáros Juli
POLITIKA

Donáth Anna létrehozta a Holnap Magyarországa Egyesületet

Mert kellett egy új szövetség a pártok és civilek szövetségének erősítésére.

Mészáros Juli
POLITIKA

Őrizetbe vették a Wall Street Journal újságíróját Oroszországban

Kémkedéssel vádolják.

Mészáros Juli
külföld

Mindenki viselje nyugodtan a csípéseket, nem találtak emberre veszélyes vírusokat a hazánkban terjedő inváziós szúnyogokban

Az őshonos szúnyogokon végzett tesztek viszont néhány esetben pozitív eredményt mutattak.

Mészáros Juli
belföld

Egy székkel verte halálra a cigit kérő férfit Kecskeméten

Ezt egy kis pohárdobálás is megelőzte.

Mészáros Juli
bűnügy

Összeütközött két katonai helikopter Kentucky felett

Két HH60 Blackhawk helikopter zuhant le egy „rutin kiképzés” során. Többen meghaltak.

Mészáros Juli
külföld

Chliében is sikerült kimutatni egy embernél a madárinfluenzát

Az 53 éves férfinál súlyos, influenzaszerű tünetek jelentkeztek, de állapota stabil.

Mészáros Juli
járvány

Három hét sztrájk után elvitték a szemetet Párizs utcáiról

A több ezer tonnányi rothadó szemét szaga helyett már a tavaszt is lehet érezni.

Mészáros Juli
külföld

Tiborcz BDPST-jéhez és Mészáros Lőrinchez is köthető emberek ültek be az egyetemi kuratóriumokba

Miután a kormánytagok távoztak az Európai Bizottság nyomására.

Mészáros Juli
belföld

Bolsonaro visszatér Brazíliába az Egyesült Államokból, ahova januárban menekült

A volt brazil elnök a január 8-i zavargások óta először tér vissza.

Mészáros Juli
külföld

Tűz ütött ki egy mexikói menekültközpontban, több tucatnyian meghaltak

Hivatalos nyilatkozatot egyelőre nem adtak ki arról, hogy mi okozhatta a tüzet, de a helyi újságok arról számoltak be, hogy nem sokkal a tűz keletkezése előtt zavargások voltak.

Mészáros Juli
külföld

Lemondták a vegán fesztiválon a kiskecske-ölelgetős eseményt az állatok kizsákmányolása miatt

Pedig a pennsylvaniai farm kecskeölelgetős eseménye annyira népszerű volt, hogy a végén már 65, hat hónaposnál fiatalabb kecskével lehetett összebújni, akiket rotáltak, hogy ne terheljék túl őket.

Mészáros Juli
ÁLLAT