Nehogy úgy járjanak, mint Európa.
Interjújából úgy tűnik, a drogkereskedelemmel és nem a sajtóval kapcsolatban.
Pedig több iskolában is kötelező szekrénypénzt kérnek a diákoktól.
A miniszterelnök szerint ez rossz, hibás és veszélyes.
Peter Tschentscher szociáldemokrata főpolgármester pártja 33,5 százalékot szerzett.
A környéket több órán át sűrű sötét füst borította. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, a tűz megfékezésére helikoptereket is bevetettek.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség már nem tudja fenntartani az intézményeket.
Felkerült az ELTE honlapjára a döntésről szóló dokumentum.
Állapota ugyanakkor továbbra is „komplex”.
Ő a negyedik, aki megkapja a címet az egyetemtől.
Pedig először a rendőrök is azt hitték, hogy igazi állatról van szó.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint szigorúbb ellenőrzésre van szükség.
Nem hiszi, hogy ilyet mondott volna.
Tóth Máté és Tóth Simon a Smashy almárkát viszi az Egyesült Államokba.
A nőgyűlölő influenszer bátyjával megérkezett az Egyesült Államokba.