Molnár Kristóf

„Nézni szoktam a Légikatasztrófák című műsort” – mondta Netanjahunak a férfi, aki megakadályozta a FlyDubai-repülőgép földbe állítását

Az izraeli miniszterelnök hősnek nevezte Janív Hajúnt.

Molnár Kristóf
külföld

Cristiano Ronaldo elhagyta a portugál válogatott edzőtáborát

A focista azt írta, idővel elmondja, hogy milyen okok motiválták a döntését.

Molnár Kristóf
foci

Egy órával a tervezett időpont előtt elhalasztották Christa Pike kivégzését

Ő lett volna 200 év után az első nő, akit kivégeznek Tennessee államban.

Molnár Kristóf
külföld

Rutte szerint Putyin tudja, hogy soha nem győzheti le a NATO-t, ezért nem veszi túl komolyan az oroszok nukleáris fenyegetését

Viszont a NATO-főtitkár azt mondta, Oroszországnak fel kell hagynia a nukleáris fenyegetéssel.

Molnár Kristóf
külföld

Első fokon 25 évre ítélték a szlovák fiút, aki két embert késelt halálra tavaly egy gimnáziumban

Az ügyész életfogytiglani szabadságvesztésért fellebbezett.

Molnár Kristóf
külföld

Orbán elindult haza

A volt miniszterelnök a tiszás önkény ellenére sem siette el a hazatérést.

Molnár Kristóf
ÉLET

Garancsi István lemondott a természetjáró szövetség elnöki pozíciójáról

Tizennégy év után.

Molnár Kristóf
ÉLET

Seszták Miklóst a Nagy Ignác utcai börtönbe szállították

Sötétített ablakú rendőrségi autóban.

Molnár Kristóf
bűnügy

Rendszerváltás a MÁV-nál: megyebérlet lesz a vármegyebérlet új neve

Október 1-jétől.

Molnár Kristóf
közlekedés

„A mai nap sokakat megbillentett, hogy jöjjünk vagy sem” – Őrsi Gergely szabadul, de támogatói így is tüntettek érte

A pár száz főt megmozgató eseményen Iványi Gábor azt mondta, ami Őrsivel történt, az Széchenyivel, Wesselényivel, Jeremiás prófétával és Jézus Krisztussal is megtörtént. A letartóztatásból szabaduló polgármester pedig azt üzente a résztvevőknek, hogy elvették a makulátlan hírét, de a tenni akarását nem tudták.

Molnár Kristóf, Németh Dániel
POLITIKA

Kiküldték a Fidesz páholyából a közbekiabáló Gulyás Virágot

A politikai influenszert Magyar Péter szólította meg.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Bóka János azt mondta, hogy rendőrök vannak a parlamentben, Magyar szerint nincsenek

A miniszterelnök ordas nagy hazugságnak nevezte az állítást.

Molnár Kristóf
POLITIKA

„Ma én, holnap te” feliratú táblákat raktak ki Hankó Balázs és Seszták Miklós üres parlamenti helyére

A két képviselő mentelmi jogát délelőtt függesztették fel.

Molnár Kristóf
POLITIKA

„Katasztrofális a helyzet, a helyi nyilvánosság itt gyakorlatilag megszűnt”

Gűth Ervin a vidéki sajtó egyik legszínvonalasabb projektjét, a pécsi Mecseki Müzlit szerkeszti. Az újságíró szerint a vidéki sajtó helyzete siralmas, ezért sürgősen tenni kellene valamit. Vidéken már az a kérdés, hogy mi az, ami kitudódik, és közös tudás lesz. A kisvárosokban pedig teljesen eltűnt a nyilvánosság.

Molnár Kristóf
interjú

A tiszás Schummer Orsolya szerint „technikai segítségnyújtás történt”, amikor párttársa helyett szavazott a parlamentben

Bóka János az ügy miatt a Házbizottság összehívását kérte.

Molnár Kristóf
POLITIKA