Molnár Kristóf

Újraindul a Binance, ahonnan 6,3 milliárd dollárnyi betétet loptak el hekkerek

A cég magára vállalja az ellopott összegek pénzügyi terhét.

Molnár Kristóf
TECH

Michael Mann véletlenül lábon lőtte magát

A filmrendezőt kórházba szállították, de hamarosan hazaengedik.

Molnár Kristóf
külföld

Márki-Zay Péter, Iványi Gábor és az ukrán elnöki hivatal vezetője is részt vett a kijevi Nagy Imre-szobor avatásán

Legközelebb Vaszil Sztusz ukrán költőnek állítanak szobrot Budapesten.

Molnár Kristóf
külföld

Az M0-son és az M7-esen is burkolatot javítanak hétfőtől

Érdemes hosszabb menetidővel tervezni.

Molnár Kristóf
közlekedés

Kiírták az MTI vezérigazgatói pályázatát

Az új vezérigazgató legfontosabb feladata a korábbi politikai függőség megszüntetése lesz.

Molnár Kristóf
Média

Szöget találtak a gyerekeknek osztogatott, halloweeni édességben Gyömrőn

A város polgármestere azt mondta, már három különálló esetről tudnak.

Molnár Kristóf
ÉLET

Trump saját magának öltözött halloweenkor

Csak 10 perce volt elkészülni.

Molnár Kristóf
külföld

Zelenszkij szerint vasárnap több százezer ukrán maradt áram nélkül

Miután Oroszország az éjszaka folyamán négy ukrán régióban támadta az áramellátó infrastruktúrát.

Molnár Kristóf
külföld

A putyinista Milorad Dodikot is meghívták Trump rezidenciájára

A MAGA-mozgalom félidős választás utáni eseményére.

Molnár Kristóf
külföld

Rappelő polgármester, rockerekkel éneklő asszonykórus, olimpikon szövegíró – itt vannak a legjobb településhimnuszok

Számos magyar településnek van saját himnusza. Van, amelyiket a helyi kántor írta, másikat rockzenekar dolgozta fel, de olyan is akad, amelyiknek saját emléktáblája is van.

Molnár Kristóf
ÉLET

„Nagyon helyes, hogy elszámoltatnak. De akkor Orbán és a rokonai is kapják meg, ami jár”

A Tisza simán megnyerte az orosházi választókörzetet. Fél évvel a kormányváltás után lecsengett a választás előtti őrület: a tiszások elcsendesedtek, a Fidesz pedig csak az önkormányzatban politizál. A helyiek többsége türelmes a kormánnyal, a fideszesek viszont továbbra is gyűlölik Magyar Pétert.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Az Egyesült Államok már több mint 47 milliárd dollárt költött az iráni háborúra

A múlt hónapban pedig több mint 3 milliárd dollárt.

Molnár Kristóf
külföld

Bocsánatot kért a Real Madrid a kínaiaktól Mbappé diktátorozása miatt

A játékos már korábban bocsánatot kért.

Molnár Kristóf
foci

Összeütközött két vonat Spanyolországban, legalább 30 ember meghalt

A kormány szerint biztosan nő majd az áldozatok száma.

Molnár Kristóf
külföld

Három hónap szünet után újraindul a Patrióta

Többek között Szűcs Gáborral.

Molnár Kristóf
Média