Napi Történelmi Forrás

I. Pál indiai inváziója: őrültség, vagy összeesküvés?

Történelmük folyamán oroszok soha nem mentek a szomszédba egy kis birodalomépítésért. I. Pál ötlete azonban még az orosz elképzeléseken is "túlszaladt" egy kissé, úgyhogy gyorsan eltették láb alól az uralkodót.

Napi Történelmi Forrás
Történelem

Hannibal ante portas!

Volt időszak, amikor Róma polgárai joggal rettegtek Hannibal hadseregétől. Azonban amint azt a cannae-i ütközet is mutatja, aki megnyer egy csatát, nem biztos, hogy megnyeri a háborút is.

Napi Történelmi Forrás
Történelem

Egy kevésbé ismert olimpiai bojkott

Mindannyian hallottunk az 1980-as moszkvai és az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottjáról. A szintén kiterjedt montreali bojkottról azonban keveset tudunk. Miért tagadta meg számos ország az olimpiai részvételt 1976-ban, és hogyan számolt be erről a magyar sajtó?

Napi Történelmi Forrás
Történelem

Kalózok vagy hősök? A Santa Liberdade elrablása

A Karib-tenger kalózai régóta híresek-hírhedtek. Na de politikai okokból elfoglalni egy hajót? Ez kalózkodás vagy szabadságharc? Lehet-e egy hajó elfoglalásával két diktatúrát is megdönteni?

Napi Történelmi Forrás
Történelem

A Rosette-i kő és a hieroglifák megfejtése

Napóleon hódító csapatai egy rejtélyes gránitdarabra bukkantak Egyiptomban, viszont a rajta lévő feliratok megfejtése közel negyven évet váratott magára...

Napi Történelmi Forrás
Történelem

Kastélyprogramok - a magyar kastélyok egy (új) esélye?

Folytatódik a kastélyprogram bemutatását tárgyaló cikksorozatunk, amelyben néhány példán keresztül sorra vesszük az épületekre váró lehetőségeket.

Napi Történelmi Forrás
Történelem

A sosemvolt magyar exilkormány Londonban

A világháborúk alatt a háborús felek annyi emigráns kormányt hoztak létre, hogy maguk is nehezen tartották számon őket. Kivéve a magyarokat, akik bár tervezték, a második világháború alatt mégsem hoztak létre emigráns kormányt. Vajon miért?

Napi Történelmi Forrás
Történelem

"Nagy rettegés van a szívükben Egyiptomtól..."

Egyiptom legény volt a gáton, de időnként ellátogatott a közeli Kánaánba. Aztán a tengeri népek döntöttek úgy, hogy ellátogatnak Egyiptomba.

Napi Történelmi Forrás
Történelem

Özvegyégetés Indiában

A nyugati, keresztény ember számára barbárnak tűnő hagyomány meglehetősen bevett szokásnak számított Indiában: ha egy hindu feleség özveggyé vált, akkor erkölcsi kötelessége volt követnie férjét a halálba.

Napi Történelmi Forrás
Történelem

Propaganda az ókori Egyiptomban

Hogyan nyerjünk meg egy elvesztett csatát?

Napi Történelmi Forrás
Történelem

Az elveszett kolónia

A Roanoke-rejtély nyomában.

Napi Történelmi Forrás
Történelem

Két magyar lobbista Londonban: a "médiatörténész" és a "szerecsenmosdató"

C. A. Macartney és A. J. P. Taylor Őfelsége és a magyar emigránsok szolgálatában.

Napi Történelmi Forrás
Történelem

A szovjet tudósok legyőzik a halált

Harctéri orvoslástól a transzplantációs kísérletekig. Levágott kutyafejektől a sci-fi világáig, egyenesen a Szovjetunióból.

Napi Történelmi Forrás
Történelem

Őfelsége kalózai és a korai angol gyarmatosítás

Hogyan fosztogassunk legálisan?

Napi Történelmi Forrás
Történelem