Uj Péter

Négyszáz fejlesztő ezer alkalmazását függesztette fel a Facebook

Az adatbotrány után próbálnak rendet csinálni. Beperelték Gorbacsovot, hátha az segít.

Uj Péter
INTERNET

Konrád György: Kutató kézben hamu és csontdarabkák

Alföldi Róbert olvassa föl Konrád György önéletrajzi írását.

Uj Péter
GYÁSZ

Meghalt Konrád György

87 éves volt.

Uj Péter
GYÁSZ

A csehek elköltöztetnék a szovjet marsall szobrát, az oroszok tiltakoznak, a csehek a tiltakozás ellen tiltakoznak

Konyev 80-ban kapott szobrot Prágában, mint felszabadító. Részt vett a Magyarország elleni 56-os és a Csehszlovákia elleni 68-as katonai akcióban is.

Uj Péter
külföld

Hatalmas pofon a huhogóknak: kipattintotta magát a forint

Az euró szégyenében 331,11 forintig esett, a dollár nevű kisdeviza egyenesen 300 forint alá!

Uj Péter
gazdaság

Karácsony szerint a rendőrség és az igazságszolgátatás beavatkozik a politikai versenybe, ezért tüntetést hirdetett

„Nagyon fontos, hogy húzzunk egy vörös vonalat, hogy márpedig ez az, amit nem fogunk tűrni” – mondta az összellenzéki főpolgármester-jelölt.

Uj Péter
POLITIKA

A nap (a hét, az év, az évszázad) hőse az ember, aki a hullámvasúton elkapta az előtte ülő repülő iPhone-ját

Epikus teljesítmény, instant virálsztárság legott!

Uj Péter
emberi történetek

Harry Kane 4-0-ra verte Bulgáriát

Anglia simán vezeti a csoportját az Eb-selejtezőn. Koszovó megverte Csehországot.

Uj Péter
futball

Simicskó István találkozott a Kárpát-medence értékeivel

Hagyományaink őrzése nagyon fontos a hagyományok megőrzése tekintétében, mert csak így őrizhetjük meg hagyományainkat.

Uj Péter
elmebaj

Faágak okozták a bácsbokodi áramszüneteket

A Nemzeti Közművek közölte: drónnal és műszerekkel vizsgálták a hiba okait, és javarészt már elhárították.

Uj Péter
energia

Identitáskáosz, összeomlás, idegbaj: itt a muszlim „skótkocka”

Skócia hivatalosan új skótkockás mintát kreált muszlim állampolgárainak.

Uj Péter
vallás

Nem sikerült az indiai Holdra szállási kísérlet, elvesztették a kapcsolatot a Vikram egységgel

Már csak 2,1 kilométerre volt a felszíntől a leszálló egység. India lehetett volna a negyedik ország, amely leszáll a Holdra.

Uj Péter
TUDOMÁNY

Nagyon megverték a horvátok a szlovákokat, második helyre jöttek föl az Eb-selejtezőcsoportban

Hétfőn mi játszunk a szlovákokkal, akiknek nagyon fontos lesz a meccs.

Uj Péter
futball

„Nekem a baloldali támogatás nem fér bele”

A jobbikos Losonczy Pál „az együttműködés keretében, de önállóan” indul a belvárosi polgármesterségért. Hogy is van ez?

Uj Péter
politika

Drámai méretűvé nőtt az erdőtűz a Kanári-szigeteken, 4000 embert kellett evakuálni

A népszerű nyaralóhelyen egy héten belül ez a második tűz. És ez a nagyobb. Egyelőre a terjedést sem tudták megakadályozni.

Uj Péter
katasztrófa