Péntek volt a leghalálosabb nap, 427 embert vitt el a vírus. Csak Olaszországban 250-et. A trend egyelőre aggasztóan meredek emelkedést mutat.
Rudy Gobert után a csapat legnagyobb sztárjáról, Donovan Mitchellről is kiderült, hogy fertőzött. Gobert állítólag szándékosan összefogdosta játékostársait.
Nincs veszély az MTVA-nál.
Spanyolországban meredeken nő a fertőzöttek száma, a kormány lépett.
Mint a képen látható, minden közpénzmilliárdot megért a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, a nemzeti öntudat őre.
Tóth Barnabás holokauszttúlélőkről szóló filmje négy díjat nyert a Magyar Mozgókép Szemlén.
Franciaországban négy halálos áldozat és kétszáz fertőzött van. Szigorú intézkedésekkel próbálnak gátat venni a koronavírus-járványnak.
Mivel Debrecenbe is érkeznek Olaszországból repülőjáratok, a debreceni járatokra is kiterjesztették a szűrést, a testhőmérséklet mérését.
A tettest elfogták, egyelőre nem látszik vallási vagy politikai motívum, viszont lehet, hogy csont részeg volt. Harmincan sérültek meg, hét sérült állapota súlyos.
Egy 1989-es interjúrészlet szerint. Soros pénzelte a nacionalizmus tanulmányozását.
Az ellenfél edzője beszólt, az argentin büntetett.
A belsejébe üregeket vájtak a meleg áramlatok, az eddig feltételezettnél gyorsabban olvad az Antarktisz egyik legnagyobb és legfontosabb gleccsere. Ha összeomlik, költözhet fél London, a Maldív-szigeteknek meg végük.
Forog a negyedik Mátrix, a rajongók posztolgatnak.
Kilenc éve viszik házhoz a Black Sabbathot és a Tankcsapdát, immár Kásler Miklós kiemelt támogatásával.
A Google videómegosztója automata eszközökkel felismer, azonnal és könyörtelenül töröl.