Uj Péter

Jól bevált séma alapján korlátozzák Magyarországon a civileket – mondta az M1-en az ENSZ emberi jogi képviselője

Birgit Van Hout szerint Magyarország az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában egészen másféle álláspontot szokott képviselni, mint amilyen politikát belföldön folytat.

Uj Péter
migráció

Így kell megsemmisíteni a Vona-, Szél- vagy Gyurcsány-párti érveket – ÁLLÍTÓLAG

Nagy segítség fideszes aktivistáknak a fényt kapott kis sillabusz. Megtudhatják belőle, hogy SOROS.

Uj Péter
POLITIKA

Semjén Zsolt személyében prezentálja, hogy a vadászatnak semmi köze a politikához, és rehabilitálja Kádárt

A vadászat HUNGARIKUM!

Uj Péter
POLITIKA

Újra támadja Magyarországot a szolnoki plakáthekker

A Pancho Aréna lebontása és a kéményseprés ellen is tiltakozott a kecskeméti vendégjátékon.

Uj Péter
politika

Vállszélességgel(!!!) áll a Fidesz mellett a kereszténydemokrata internacionálé

Budapesten ülésezett a CDI. Orbán szerint a keresztény kultúrát és értékeket kell megvédeni.

Uj Péter
POLITIKA

Quincy Jones Trump lányával randizott 72 évesen, az elnököt csak „crazy motherfuckernek” hívja, és azt mondja, hogy a Beatles tök hülye volt a zenéhez

Na meg azt is tudja, hogy ki ölte meg Kennedyt.

Uj Péter
popzene

Párizsba beszökött a tél

Csintalan Sándor-ábrázolási kísérlet az Eiffel-torony előtt.

Uj Péter
időjárás

Hat éve nem zuhant akkorát a Dow Jones, mint hétfőn

4,6 százalékos esés. Az elemzők szerint nincs komoly baj, csak éppen mindenki elad.

Uj Péter
gazdaság

Iszlamista felkelők lelőttek egy orosz Szu-25-ös Szíriában

A pilóta katapultált, megpróbált ellenállni, de lelőtték. A felkelők videóra is vették a gép lelövését.

Uj Péter
háború

Az Északi Liga jelöltje volt a macaretai fasiszta lövöldöző

Luca Traini az olasz sajtó szerint meggyőződéses rasszista; stilizált horogkeresztet tetováltatott a homlokára. Merénylete alighanem bosszúakció.

Uj Péter
Terrorizmus

Oroszlán Szonját elgázolta az influenszervonat

Ennél már jobb lenne, ha Gálvölgyi svájci sapkában részegeskedne. Vagy Sas Józsi énekelne valamit. Vagy Molnár Krisztián elfinganá az Internacionálét.

Uj Péter
FILM

Izrael felszólította a lengyel kormányt, hogy vonják vissza a „lengyel haláltáborok” említését börtönnel büntető törvényt

Lengyel Fidesz: „Támadást indítottak Lengyelország ellen!” Netanjahu Kaczyński Sorosa.

Uj Péter
külföld

Gyurcsány szerint csak a DK nem kötött alkut a kormánnyal, az MSZP sajtóját a Fidesz fizeti, a kormány pedig bűnszövetkezet

Évet értékelt a volt miniszterelnök Budapesten. Megnyírbálná az egyházak kedvezményeit.

Uj Péter
választás

A fogdosási ügy után bezárt a londoni elit férfiklub és a szervező alap

A brit üzleti elit hosztesztapizásából óriási balhé lett, a Presidents Club Charitable Trust bezár, a pénzt szétosztja.

Uj Péter
szexuális zaklatás

Örökre eldől Magyarország sorsa, támadnak az ultraliberálisok mindenhonnan

A CÖF szellemi honvédői Rétvári államtitkárral karöltve azonban résen vannak. Videóban köszöntötte őket Bayer Zsolt. Ha ilyen remek szellemi honvédőink lettek volna száz éve, nem lett volna Trianon.

Uj Péter
politika