Az internet nagy sztárja volt ma a férfi, aki pénteken előbb felmászott a Szabadság hídra, ott levetkőzött, majd két furcsa molinót feszített ki. Az egyik épp a végtelen horrorsorozatból lehet ismerős.
Ma már a média több mint felét uraljuk. Olyanokat kellett csinálnunk, mint egy bulvárlapnak, mert a Fidesznek nagyot kellett nyernie. Aki jobban meg tudja győzni az embereket, azé a hatalom. Több jobboldali milliárdos kéne a sajtóba. Erről beszélt Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője.
Karácsony Gergely, Szabó Rebeka, Dorosz Dávid és Szilágyi László Párbeszéd Magyarországért-képviselők és a párt aktivistái azt szeretnék elérni, hogy Áder János ne írja alá a földtörvényt, és lépjen fel a trafiktörvényhez kapcsolódó korrupciós ügyek ellen.
A buszjegyek árának emelése miatt indult brazil tüntetések mára országos ellenállássá váltak, melyben a legkülönfélébb rétegek vesznek részt. Egy Brazíliában doktoráló magyar beszámolója.
A Liberálisok nevű új párt petícióban tiltakozik az ellen, hogy a kormány kiállt a törökök mellett. Sikerült megcsinálni azt, amit a Fidesz, csak fordítva.