4,8 milliárd forint a BDPST Zrt. tavalyi adózott eredménye. Tiborczhoz került egy ötcsillagos Mészáros-szálloda is.
Közel 600 milliárd forint veszítette el a közpénz-jellegét, miközben szavaztak az állami megfigyelőrendszerről, közalkalmazotti státuszok megszüntetéséről, és a nemváltás jogi elismerésének tilalmáról.
Véget értek a korlátozások, és a városban az látszik: azok a helyek, amik kinyitottak, azonnal megteltek vendégekkel.
Kiderült: Görgényi Ernő fordult a rendőrséghez Csóka-Szűcs János Facebook-posztja miatt.
Vučić virtuális nagygyűlést tartott, Trump a Függetlenség napjába képzelte magát.
A szemüvegesek átvették az uralmat az ötödik kerületi partszakaszon, és korzóznak, mintha ez bármi értelmet adna üres életüknek.
A Partizán műsorában közösen szerepelt a két férfi, akiket Facebook-posztjaik miatt vitt el a rendőrség. A gyulai Csóka-Szűcs János telefonja és számítógépe még mindig le van foglalva, Kusinszki Andrásnak pedig azt mondták a rendőrök: ez kiemelt ügy.
Pontosan az történt meg szerdán, amin fideszes politikusok évek óta gúnyolódnak: ugyan már, elképzelhetetlen, hogy Magyarországon ilyesmi előforduljon.
Olyan sok rendőr jelent meg a hétfői dudáláson, mint ennél jóval nagyobb eseményeken szokás. Ezeket a tiltakozásokat a hatalom teszi érdekessé.
A képeket Hadházy Ákos készítette Bicskén. Az egyik jármű BDRM–2-es típusú páncélos.
A brit nyilvánosság olyan hírtől hangos, mintha nálunk Győrfi Pál bukott volna meg azzal, hogy nem tartja be a karanténszabályokat. Neil Ferguson professzor szeretője virít minden bulvárlap címoldalán, miközben már a briteknél van a legtöbb halálos áldozat Európában.
Varga Ivett január óta vezette a BKK-t. A főpolgármester szerint „a feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, amit a járványhelyzet megkövetel”.
A 49 éves férfi kalapáccsal bántalmazta apját.
A feljelentések szabálysértések, egy esetben pedig bűncselekmény gyanúja miatt történtek.
Az Egészségügyi Világszervezet kitart amellett, hogy a koronavírus a természetből jött.