A polgármester a 444-nek arról beszélt, taxisok is visznek drogokat egyik helyről a másikra. Metál Zoltán pert helyezett kilátásba.
A miniszter semmilyen körülményt nem lát, ami akadályozná a Nat és a kerettantervek bevezetését.
Leszboszon és Híoszon is könnygázzal oszlatott a rendőrség, miután a helyiek blokádokat emeltek.
Christiana Figueres szerint erőszakmentes ellenállásra van szükség a változáshoz. Ő vezette a tárgyalásokat a párizsi klímacsúcson.
Egy Kínából hazatért férfi betegnek érezte magát Miamiban, így követte a hatósági figyelmeztetéseket. Aztán a kórház küldte a számlát.
Az osztrák állami vasúttársaság árufuvarozó cégének magyar leányvállalata korábban a MÁV része volt.
Négy éve készült a felvétel, de mintha egy másik világ lenne.
Felszökik a hőmérő higanyszála!
A kosárlabdázó özvegye bejelentette, pert indít a helikoptertársaság ellen.
„A kormány nyilván érzi, hogy a NAT-nak nevezett fércmunka bevezetése az utolsó csepp volt a pohárban” - írja a szakszervezet a miniszter bejelentése után.
Közben Trump 2,5 milliárd dollárt kért az amerikai kongresszustól a koronavírus elleni harcra.
„Drasztikus eszközökhöz kell folyamodnunk” - mondta Luca Zaia, Veneto tartomány kormányzója.
Több ezren vonulnak a Nyugati térről a parlament elé.
Egyértelműen vezet a Demokrata párti elnökjelöltségért vívott versenyben.
A helyiek szerint a Novi Szanzsari szanatórium alkalmatlan járványgyanús esetek kezelésére. Megrohamozták a kimenekítettek buszát.