Örmény rakétarendszereket semmisítettek meg Hegyi-Karabahban, ezek állításuk szerint azeri városokat fenyegettek.
A lányt otthonából rabolták el, és holttestének maradványait is csak évtizedekkel később találták meg. A letartóztatott férfi kormányzói posztért is indult.
Mateusz Morawiecki a lengyel kormányőrség fertőzött tisztjével érintkezett, ezután vonult karanténba.
Egyelőre nem újabb leleplező videót publikált, hanem egy beszélgetős műsorban szerepelt, mérgezése óta először. Megmutatta, még mindig remeg a keze.
„Akármi történik szerda éjfélig, az erőszak továbbra sem lesz eszköz” - mondta a kancellár.
Megtudta, hogy a munkahelyén letesztelték, és hogy fel fogják hívni. A férfi az álértestítés után már azt várta, hogy karanténba vigyék.
Az új hergelőkampány szinte már menetrend szerint érkezett meg. Pontosan lehetett tudni, hogy ha jönnek a keményebb idők, Orbán azon fog dogozni, hogy az emberek dühét másfelé terelje. A Mi Hazánk nyomában rátalált a gyerekeket fenyegető homoszexuálisokra.
A felsőoktatási törvény 2017-es módosítását meg kell semmisíteni. Igaz, a CEU azóta már nem Budapesten működik.
„Minden vagánynak üzenem, ez a vírus nagyon kemény” - mondta az Edda énekese, aki saját bevallása szerint a halál kapujáig jutott.
Ezzel 853-ra emelkedett a halálos áldozatok száma.
A legnagyobb a csökkenés a belső kerületekben. Az Airbnb-s lakások érezhetően megjelentek a piacon.
Szarka Gábor arra hivatkozik, ezért nem tud fizetést utalni. Pedig a feladatot már kiszervezték egy külsős cégnek.
A tiltakozók szerint elcsalták a parlamenti választás. A rendőrség vízágyúkkal, könnygázzal próbálta megállítani őket.
Három nap után távozott a kórházból.
Ne hagyjátok, hogy a járvány uralja az életeteket - posztolta annak az országnak az elnöke, ahol több mint 200 ezer halálos áldozat van.