A Publicus Intézet felmérése szerint ugyanakkor a kormánypártiak nagy többsége úgy gondolja: Szájer titkosszolgálati akció áldozata lett.
A jegybankelnök optimista, de érdemes óvatosnak lenni a jóslataival.
200 kilométeres repülőút az oltások európai elindulásának tiszteletére.
Egy 63 éves helyi férfi robbantotta fel a lakókocsit, a detonáció őt is megölte.
A házelnök szerint óriási erők fognak megmozdulni Brüsszelből és Amerikából, hogy illegitim módon befolyásolják a magyar választásokat.
Ljubov Szobol ügyvédnő ellen magánlaksértés után indítottak eljárást, miután felkereste Navalnij egyik FSZB-s merénylőjét.
Ezzel elhárult annak a veszélye, hogy az amerikai kormányzatnak részlegesen le kell állnia az év végén.
Volt, ahol 26 éves nővért, és volt, ahol egy idősotthon 101 éves lakóját oltották be először. És olyan is volt, ahol a miniszterelnök kapta az első vakcinát.
70 tonnányi élelmiszeradományt juttattak el rászorulókhoz a Magyar Vöröskereszt segítségével.
Hollik István és Hadházy Ákos abszurd szócsatát vívott az ATV-ben. Arra a kérdésre, hogy hány ápolóra mennyi beteg jut, az volt a válasz, hogy összefogásra lenne szükség.
Ha mégsem, akkor a cég szerint hat hét alatt alkalmassá lehet tenni.
Ezen a településen összesen 30,7 milliárd forintnyi tőkejövedelem keletkezett.
Békéscsabán, Nyíregyházán, Szekszárdon és a Budapest környéki településeken.
Köztük Enyedi Ildikó, Gigor Attila és Bodó Viktor.
A számból vetted ki a szót - tette hozzá Bayer Zsolt. Nem sokkal később áldott és békés karácsonyt kívántak a nézőknek.