Helyszíni riportot közölt egy elfoglalt afganisztáni városból a BBC. A tálibok azt a képet próbálják sugározni magukról, hogy ők már egy megújult társaság, közben továbbra is természetesnek tartják a kövezést és a kézlevágást. Egy fiatal nőt megöltek a városban, mert nem takarta el magát eléggé.
Szerintük egyértelműen arról szólt a megállapodás, hogy ha nincs egyezség a civil alapok kezelőjéről, akkor oda az egész támogatás. Aggódnak a magyar demokrácia fokozatos gyengülése miatt.
A kormány első hadjárata a norvég alapból támogatott civilek ellen még váratlanul érte a szereplőket. Mostanra egészen más a helyzet. Orbán még Trumpnál is próbálkozott, hogy megoldja ezt a problémát, a vége mégis 77 milliárd forint elbukása lehet.
Úgy támadta az illiberalizmust, mintha nem ez lenne a magyar rendszer lényege, és pont a politikán kívül soha nem dolgozó, mégis meggazdagodó politikusokat vette elő. A magyarországi esemény, amire Amerikában sokkal jobban figyeltek.
Mi lesz abból, ha egy komikus hónapokig videózik önmagáról egy szobába zárva? Lehet, hogy a filmezés jövője. Bo Burnham Inside című műsora a nyár egyik legnagyobb mozgóképes élménye.
Ha Tucker Carlson magyarul beszélne úgy az oltásokról, ahogy a Fox Newson a műsoraiban szokott, a kormány akár kampányt is indíthatna ellene. A valóságban viszont a Mathias Corvinus fesztiválján tart előadást. Az egymásra találás fontos eleme lehet, hogy apja az Orbán-kormány lobbistája volt.
Az igazságügyi miniszter tett egy nyilatkozatot, amiből világosan következik, miféle rendszerben élünk.
Angol játékosok sorban állnak ki a csapattársaik mellett, és van, aki a belügyminiszter képmutatását is kritizálja.
Nem talált más magyarázatot arra, ami Európában történik, így viszont összeállt a kép.
„A nép között nincsenek finnyáskodók. De van egy értelmiségi réteg, aki szeret filozofálni, amikor nem azt kellene” - mondja a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, aki azzal szerzett népszerűséget, hogy nyíltan nekiment Orbán Viktor tekintélyének. A tapolcai körzetben néztük meg kampányát, kabinetfőnöke pedig elmondta, mi áll a híres parizeres kép mögött.
2021-ben újra előkerült a bajnais kampánybohóc! Egyenesen a Fidesz-irodából lépett ki. Ahogy a tiltakozók többsége is.
Az Eb legjobb meccsén megszületett a torna mémfigurája.
Nagypál Orsi filmrendező coming outjával kezdődött az idei Budapest Pride. Szerinte minden kelet-európai meleg megküzd azzal, hogy maga is belsővé teszi a homofóbiát. Sokat segített volna, ha kamaszkorában elmondta volna neki valaki, hogy nincs vele baj - vagyis éppen azt, amit az új magyar törvény tiltani fog.
A homofóbtörvény és egy UEFA-döntés nemzetközi botránnyá tette a német-magyar meccset.
Perzselő hőségben tüzeli még tovább a DK-tábort az előválasztási országjárást tartó Dobrev Klára. Nyomában mindenhol fideszes tüntetők, akik mintha csak azon dolgoznának, hogy a politikai rutinesemények nagyobb figyelmet kapjanak.