Mi az, hogy szeretné? Teljes mellszélességgel kiállnak mellette!
Három védett ürge el is pusztult az akcióban. Ez nem más mint "fokozottan védett élő szervezet egyedeinek pusztulását okozó természetkárosítás".
Nem fegyvereket kell begyűjteni, hanem tamponos dobozokat. A két fejlesztő egy lányoknak szóló programozóképzésen találkozott.
Egyetlen dolgot bánt meg. Azt, hogy saját felhasználónevét használta.
A Blikk szerint egy egész orvosi stáb dolgozik azon, hogy olyan állapotba hozzák, hogy meg tudja tartani a sajtótájékoztatót.
Az Együtt megzavarta a Fidesz frakcióülését a nemzeti italboltok terve miatt. A válaszban nem maradt el a drogosozás.
Közeledik a népszavazás, a katalánok pedig máris Skóciára mutogatnak. Ha ott győz a függetlenség, nekik miért ne sikerülne?
Barack Obama tévébeszédében jelenetette be a légicsapások kiterjesztését.
A Miniszterelnökség helyettes államtitkára szerint a kormánynak nem kell szemet hunynia a szabálytalanságok felett, csak azért, mert kritikus civilekkel találkozik.
Az Európa-ügyekért felelős norvég miniszter szerint a magyar kormány eltávolodott a közös európai értékektől.
Az emberi jogi szervezet szerint a magyar kormány megfélemlíti a civileket.