Negyven gyerek halt meg, órákkal korábban még vidáman nevettek egy iskolai kiránduláson. Az amerikaiak és a szaúdiak vizsgálatot ígérnek.
„Ez szerintem most mindenki megértette”, mondja erre Kárász Róbert.
A labor vezetőjét árusítás közben fogta el a rendőrség. Jól felszerelt labor működött egy bérlakásban.
Egy norvég politikusnak elege lett az óriáshajókból. Kiállt a kertbe, és megmutatta, mit gondol erről az egészről.
Megjött a nagy kedvenc, Shawn Mendes. „ÁÁÁ Jézusom ÁÁÁ” – jelentette ki egy rajongója.
A Simicska-bukásról írt Guardian-cikkből kiderült: a Jobbik frakcióvezetője is reménytelennek látja a helyzetet.
A korrupció ellen tüntető, hazatérő vendégmunkások egy brutális hatalmi harc közepébe csöppentek a könnygázfelhő alatt. Nem látszott, hogy ekkora balhé lesz belőle.
Ricardo Vilanova spanyol fotós nyolc hónapig volt a legkegyetlenebb ISIS-esek fogságában. Most találkozhatott velük.
A vád szerint meg akarta buktatni a montenegrói kormányt, hogy megakadályozza a NATO-csatlakozásást.
A távozó emberi jogi biztos, Zeid Al Hussein szerint Trump retorikája a XX. század legrosszabb korszakait idézi.
A spanyol kormányfő és a német kancellár közösen álltak ki Dél-Spanyolországban. Csökkenteni kell a szakadékot Afrika és Európa között, Merkel szerint pedig a rasszista tendenciák ellen is harcolni kell.
„Rossz ötlet fenyegetésekkel megpróbálni térdre kényszeríteni Törökországot” - üzente Washingtonnak az elnök.
A lap a gendertudományok esküdt ellensége és általában Orbán rajongója, de így sem tetszik nekik, hogy a kormány a betiltást választja.
A maláriaszúnyogok a legtöbb anyaggal szemben már ellenállóvá váltak. Most mégis van remény.