Egyik beszéd sem volt falrengető, sőt, de Mesterházy fölénye egyértelmű.
Egy kicsit már lankad a figyelem, többen a kondér felé kacsintgatnak. Vagy ezt csak képzelem, és csak én kacsintgatok?
Összefogást akarnak, a legnépszerűbb mondat pedig eddig az volt, nem akarunk trafikot, nem akarunk semmi mást, csak demokráciát.
Na jó, erre már én sem számítottam.
Mindenki tudta, hogy Farkasházy valami meglepetéssel készül.
Néhány éve még Simicskával emlegették egy ligában. Most a nevét sem értették elsőre Szárszón.
Már gyülekeznek a vendégek a Farkasházy-nyaralónál, egy sarokkal arrébb pedig ott vannak az elmaradhatatlan tiltakozók.
Tíz év szünet után ismét megrendezik Farkasházy Tivadarék szárszói nyaralójában a híres találkozót.
Chicago Amerika gyilkosságfővárosa. Csak az előző hétvégén hét embert lőttek le. A bandaháborúk évtizedek óta tartanak, közben egyre veszélyesebb az élet. Az emberek nagy részét mégsem érdekli közel sem annyira, mintha bandatagok helyett terroristák ölnének meg ártatlanokat. A szcénának már saját sztárjai is vannak.
A török kormány szabad választásokon győzött és fontos szövetséges, ezért azt kívánja, hogy rendezzék a helyzetet és folytassák tovább ezen az úton.
Reggelig tartó szabadtéri őrületek, Múzeumok Éjszakája és forró zenék a hétvégi lehetőségek között.