Nem tudok ilyesmiről - mondta szombaton a 444 kérdésre. Tudjuk, ki az a Tóni - mondta ma a főügyész.
Magyar Péter egy hónap nyilvános politikai szereplés után eljutott oda, hogy a róla cikket készítő újságírót propagandistázza. Azt az újságírót, aki a hatalomnak kínos sztorit sorát szállította.
Elindítja a Talpra, magyarok közösséget, hamarosan pedig bejelenti politikai pártját - mondta Magyar Péter az Andrássy úton.
A március 15-ei nagygyűlés után a harmadik erő megszervezésén fog dolgozni, mert úgy érzi, erre van szükség az erős anti-establishment-hangulatban – erről beszélt Magyar Péter a 444-nek adott interjúban. Egy kormányváltás után azonnal leváltaná a kétharmaddal bebetonozott állami vezetőket.
Az Állami Számvevőszék hivatalosan független szerv, ami többek között a kampányköltéseket is vizsgálja. Saját etikai kódexük szerint is kiemelten fontos, hogy érzelmek ne befolyásolják a részrehajlás nélküli munkát.
Nem így tervezte a parlamenti évnyitót a miniszterelnök: az ellenzék most először szemtől szembe olvashatta rá a kegyelmi botrányt. Közben újabb súlyos ügy mutatja meg a magyar állam teljesítményét.
Olyan ez, mint egy rémálom – mondta Orbán, akinek utat kellett mutatnia a megzavarodott tábornak. A botrányból azt tanulta meg, hogy a politikában az ökölvívás törvényei hasznosabbak, mint a balett-tánc szabályai. Egy államtitkára szerint K. Endre ügye előbb-utóbb úgyis kiderült volna.
Látjuk, hogy az emberségnek is van bázisa - mondta Pottyondy Edina a youtuberek tüntetésén, ahova olyanok is kimentek, akik a rendszerváltás óta nem tüntettek. Azahriah szerint most ébredni kell, Osváth Zsolt pedig arról beszélt, a gyerekekre nem a melegek jelentik a veszélyt. A hivatalos program vége után néhány száz tüntető a Fidesz-székház előtt dulakodott a rendőrökkel.
„Tudom, hogy korruptak, tudom, hogy a vezetők egy része a kelleténél jóval szorosabb kapcsolatot tart fenn az oroszokkal, de eddig azt hittem, hogy a pedofíliával kapcsolatos ügyek azért mégiscsak túl vannak azon a bizonyos morális határon. Tévedtem.”
Kaufmann Balázs hírügyeletben olvasott egy levelet Novák Katalin kegyelmi döntéséről. Lépésről lépésre bogozta ki a történet szálait, megtalálta K. Endrét, és ő maga is csak ezután gondolta arra: mi van, ha ennek most következményei is lesznek?
Rod Dreher nem érti, hogyan tehetett ilyen egy politikus, aki arról vált ismertté, hogy a családokért harcol.
Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok országa – írja Magyar Péter, aki több állami vállalat igazgatóságából is távozik.
Lemond az országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is.
A legtöbbet az mondja el a kegyelmi botrányról, hogy mi az, amit még se Novák Katalin, se Varga Judit, se Orbán Viktor nem tett meg. Egy olyan döntés után, amit se a köztársasági elnök, se a kormány nem tolhat el magától. Egy olyan ügyben, ami a köztársasági elnök állításával szemben egyáltalán nem megosztó.
Egyetlen képpel elemzett az elemző.